Mennyit gombolt le az állam a minimálbéresekről?

Startlap - Startlap
Az adómentesség, majd az adójóváírás eltörlésével a kormány évente majd három havi minimálbért tesz zsebre.

Néhány éve lényegében adómentes volt a minimálbér, mert létezett az adójóváírás, mégpedig éppen annyi, hogy a minimálbér után ne kelljen személyi jövedelemadót fizetni. Jóváírás a minimálbér felett is volt, de ott már nem biztosított adómentességet. Az adójóváírást azonban az Orbán-kormány 2012-ben teljesen megszüntette. Kiszámoltuk, mennyit veszítettek a legkisebb keresetűek máig  azzal, hogy már nem „adómentes” a jövedelmük – írja a 24.hu.

Eltűnt az adójóváírás

A nettó és bruttó minimálbér közötti különbséget a bérből levont adók és járulékok okozzák. Az egyéni járulék is változott az évek alatt, a két végletet nézve: 2002-ben még 11 százalék volt, jelenleg 18,5 százalék. Az szja ugyanebben az időszakban 20 százalékról 15 százalékra mérséklődött a minimálbérnél. A nettó és bruttó bérek aránya 2012-ben jókorát zuhant, 65,5 százalékra esett az előző évi 77,7 százalékról. Ezt az okozta, hogy 2012-ben teljesen eltűnt az adójóváírás (ebben az évben a járulékok minimálisan, egy százalékkal nőttek, és azóta változatlanok). A mérsékelt emelkedés 2016-tól az szja-csökkentésnek köszönhető, ekkor lett 16 helyett 15 százalék.

No de mennyi az annyi?

A portál azt is megnézte, hogy a minimálbérből levont szja az egyes években hány havi minimálbérnek felelt meg. A nulla után kiugró a 2012 és 2015 közötti időszak, amikor 16 százalékos volt az szja, és 2,9 havi nettó minimálbérnek megfelelő összeget vontak el jövedelemadó címén éves szinten a legkisebb keresetűektől. 2016-tól hajszálnyit javult a helyzet, a 15 százalékos szja mellett

2,7 havi nettó minimálbérnek megfelelő összeggel rövidítik meg a minimálbéreseket.

Mi lett volna, ha megmarad az adómentesség?

A 149 ezer forintos minimálbér után 22 350 forint adót kell leróni, az egyéb levonások után nettóban 99 085 forint marad a borítékban. Ha maradt volna az adójóváírás, akkor több mint egyötöddel több, 121 ezer forint lehetne a nettó minimálbér.

Aprópénz

Ez az összeg, ami a minimálbérből élők fizetésének mintegy ötödét jelent, összeadódva nem több, mint aprópénz a kormánynak, hiszen az ebből származó bevétele 110 milliárd forint, míg az államnak a költségvetésben rögzített összbevétele meghaladja a 19 580 milliárd forintot. Magyarán a minimálbéresek megadóztatásából a fenti összeg kicsit több mint fél százaléka származik.

Ez is érdekelhet

képcím

Hollik: Már decemberben 15 százalékkal emelkedik a minimálbér

képcím

Már decemberben emelkedhet a minimálbér

képcím

Elszállt a költségvetés: 1100 milliárddal lesz nagyobb a hiány