Megverte a sürgősségin az orvost a család, mert szerintük túl sokat kellett várni

Startlap - Startlap
A nagyi fogta le a dokit.

Hosszú volt a várakozási idő, ezért alaposan helyben hagyta egy család több tagja a hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosát. Mindez még 2017-ben történt, de a most hozott ítélet alapján a tettesekre börtön vár.

Egy férfi a szüleivel együtt vitte be lázas gyerekét az ügyeletre, de egy idő után úgy érezték, túl régóta várnak, ezért előbb hangoskodni kezdtek, majd az őket csitító orvosra támadtak. Folyamatosan ütlegelték, a dulakodásban ráadásul az egyik ujját el is törték – adta hírül az RTL Híradója.

Mindez olyan hosszú percekig tartott, hogy csak a kiérkező rendőrök tudtak véget vetni a balhénak. Nekik persze az elkövetők már ártatlannak vallották magukat, és az orvost vádolták a támadással.

Végül a bíróság ítélete szerint a nagypapa négy, a fia három és fél év börtönt kapott. Az orvost lefogó nagymama pedig két évet öt évre felfüggesztve.

Ez is érdekelhet

képcím

Jogerős ítélet a volt barátnőjét megvakító férfi ügyében

képcím

"Tiszta marad a priuszom" - reagált Árpa Attila a drogügyben...

képcím

Több mint 5,5 millió forintot sikkasztott a Tescóból egy...