Megvannak! Kilenc nap után megtalálták a barlangban eltűnt thai gyerekeket

Startlap - Startlap
A thaiföldi haditengerészet különleges alakulata találta meg az eltűnteket.

Élve találtak meg hétfőn Thaiföldön 12 diákot és fociedzőjüket, akiknek kilenc napja nyoma veszett a félig elárasztott, észak-thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben – közölte Csiang Rai tartomány kormányzója.

Narongsak Osottanakorn újságíróknak elmondta: a thaiföldi haditengerészet különleges alakulata találta meg az eltűnteket, akik mindannyian “életjeleket mutatnak”.

A tizenhárom fős csoport június 23-án tűnt el a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. Keresésükre nemzetközi erőfeszítések indultak. A 11 és 16 év közötti gyerekek és 25 éves edzőjük egy áradást követően rekedtek a földalatti járatrendszerben.

“Biztonságban vannak, de ez még nem jelenti a küldetés végét. (…) A terv az, hogy elvezetjük a vizet a barlangból és aztán kihozzuk őket” – tette hozzá Narongsak, hangsúlyozva, hogy a veszély még nem múlt el.

A csoporthoz most búvárok próbálnak eljutni, miközben más mentőegységek a víz kiszivattyúzásán fáradoznak.

Ez is érdekelhet

képcím

"El tudja hitetni, hogy aranyos, kedves, szelíd állat" - egy...

képcím

Cipőtalpat töröltek a sajttal és a földről vették fel a húst...

képcím

Sok hosszú hétvégénk lesz 2021-ben: mutatjuk, mikor nem kell majd...