Megvan Magyarország első karatés olimpikonja

Startlap - Startlap
A 16 éves Baranyi Zsófia aranyéremmel kvalifikálta magát a világversenyre.

Baranyi Zsófia az első karatés, aki Magyarországot képviselheti olimpián. A 16 éves versenyző szombaton az Umagban rendezett kvalifikációs versenyen szerzett aranyat, ezzel érdemelte ki, hogy indulhat az argentínai őszi ifjúsági olimpián.

Az MTK versenyzője – a hazai szövetség beszámolója szerint – az Umagban 96 ország ifjú harcművészeinek részvételével rendezett viadalon már azzal kvótát érdemelt ki, hogy a fináléba verekedte magát. Baranyi az 59 kilogrammosok küzdelmében sorozatban öt győzelmet aratott, és a döntőt is megnyerte.

A korábban a kadétok között Eb-ezüstérmes Baranyi a sportágban egyedüli magyarként indulhat az argentínai őszi ifjúsági olimpián.

„Nehéz volt, mert itt mindenki jó volt és mindenki nagyon akarta a döntőbe jutást, de végül is sikerült. Nagyon boldog és megkönnyebbült vagyok, de még nem sikerült feldolgozni, hogy kijutottam az ifjúsági olimpiára. Azt pedig, hogy ezzel én vagyok a sportág első hazai olimpikonja, főleg fel kell még dolgoznom, de nagyon jól hangzik”

– nyilatkozta Baranyi Zsófia.

Miután 2016 augusztusában hivatalossá vált, hogy a karate bemutatkozhat a 2020-as tokiói olimpián, ugyanazon év decemberében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról is döntött, hogy az idén október 6. és 18. között sorra kerülő Buenos Aires-i ifi olimpián ugyancsak ott lehet a sportág, így Baranyi a magyar karate első olimpikonja lett.

 

Forrás: MTI

 

Ez is érdekelhet

képcím

Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

képcím

Visszatér Hosszú Katinka és megcélozza a hatodik olimpiáját

képcím

Február 31-ig adott ultimátumot Európának Csecsenföld elnöke