Megölhették a szaúdi újságírót, miután bement a konzulátusra Isztambulban

Startlap - Startlap
Állítólag megkínozták és fel is darabolták az újságírót Törökországban.

Jamal Hasoggi október 2-án tűnt el, miután elment a szaúdi konzulátusra Isztambulban, hogy hivatalos okmányokat szerezzen a házasságkötéséhez Törökországban. Menyasszonya az épület előtt várta, de a férfinak nyoma veszett. A nő végül 10 óra várakozás után értesítette a hatóságokat.

Megkínozhatták majd meg is ölhették

Török források szerint a férfit – aki rendszerkritikus újságíró volt – megkínozták, megölték, majd feldarabolták, úgy hiszik, hogy egy 15 fős bérgyilkos csoport végzett vele, akik ezért utaztak Isztambulba – írja a Daily Mail.

A Sabah nevű török hírlap közölt egy cikket 15 szaúdi állampolgár nevével és fotójával, akik aznap repültek be az országba. Információk szerint az illetőket átvizsgálták a bőröndjeikkel együtt, de mivel nem találtak semmi gyanúsat, megadták gépüknek a felszállási engedélyt. Lehetett köztük egy igazságügyi orvosszakértő is, akinek feladata a nyomok eltüntetése volt.

Látszik, ahogy bemegy, de nem jön ki

Egy török tv által közölt biztonsági felvételen jól látszik, ahogy a férfi bemegy a konzulátusra, azt viszont nem rögzítette kamera, hogy távozna onnan. A felvételeken jól látható egy kisbusz is, amely az újságíró érkezése előtt már ott parkolt, majd három órával azután elhajtott.

A konzulátus szerint a biztonsági kamera hibásan működik, ezért nem látni, ahogy a férfi távozik, pedig elhagyta az épületet. Csakhogy hollétéről továbbra sem tud senki semmit.

Ez is érdekelhet

képcím

Habeck: Magyarországon is történni kell valaminek

képcím

Lézerfegyvert vethettek be az oroszok Ukrajnában

képcím

Még hosszú ideig maradhat az árstop