Meglepő szerepben tér vissza Juhász Péter a közéletbe

Startlap - Startlap
A közmédiás vezetők döbbenetes fizetései, humoristákkal kampányol az ORFK, furcsa részletek a falusi CSOK-ról, eltűnt a magyar krumpli - többek között ezekről olvashatsz reggeli hírösszefoglalónkban.

Juhász Péter új feladatot vállalt

A megszűnt Együtt párt volt társelnöke a Facebook-oldalán jelentette be, hogy régi-új szerepben tér vissza a nyilvánosság elé. A kérdésre, hogy mi lehet Juhász Péter új elfoglaltsága, itt található a válasz.

Súlyos pénzeket visznek haza a közmédiás vezetők

Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetőinek fizetéséről közérdekű adatigénylésben kikért kimutatásokban komoly milliók dagadnak. Már 2016-ban is durván nagy összegekről volt szó, de azóta további 20 százalékkal emelkedtek a kormányközeli média felső embereinek bérei. Az MTVA vezérigazgatói ráadásul havi fizetésük többszörösét zsebelhetik be, amennyiben kapnak valamilyen prémiumfeladatot.

Stand-uposokkal vette fel a harcot a rendőrség a halálos ellenséggel 

Mivel a dokumentációkban nincsenek nyomai az utcai mobilozásnak, hiszen a balesetek résztvevői nem szívesen vallják be az ilyesmit, az ORFK felmérést készített a témáról.

Forrás: YouTube/ Aegon Biztosító

A kutatás után pedig videós kampányt indítottak Kovács András Péter és Janklovics Péter humoristák közreműködésével.

Teljesen elfogyott a magyar krumpli a boltokból

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja a rádióban mondta el, hogy az üzletek polcain gyakorlatilag már egyáltalán nincs magyar burgonya. A szakértő beszélt a februárban tapasztalt brutális áremelkedésről, valamint kifejtette, honnan pótolják a magyar árut. A krumpli-ügyről bővebben itt informálódhatsz.

Zűrzavar a falusi CSOK körül

Már apró részletességgel ismertették a vidéki kistelepülésekre vonatkozó CSOK-ot, ennek ellenére ezeket rendeletben még nem rögzítették. Ehhez képest Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos ekézi az ellenzéki sajtót, amiért annak ellenére értékelik az intézkedést, hogy a “pontos részletszabályok még meg sem jelentek”.

MTI/Komka Péter

Azon falvakról, ahol elérhető lesz majd a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, már a listát is közzétették: nagy meglepetést keltve, ugyanis a válogatásba bekerült néhány meglepő település… A részletekről ebben a cikkben tájékozódhatsz.

“A Tinderen még mindig jobbra húznám az EU-t!”

Az Új Egyenlőség nevű baloldali újság kedd este vitát szervezett az EP-listavezetők számára. Az eseményen a Fidesz hagyományosan nem jelent meg, és a többi párt közül is csak a DK, az LMP és a Momentum tett eleget annak, hogy a listavezetőkkel képviseltesse magát.

Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja 2018. március 22-én. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

A felvezető szövegben elhangzottak szerint a beszélgetés jó alkalom arra, hogy Orbán Viktor ostorozása helyett valami másról beszéljen az ellenzék: arról, miként gondolkodnak a világról, az unióról. Így is tettek, de nem lett benne köszönet.

Elmarasztalta a bíróság a Korrupciókutató Központot

Egymillió forint sérelmi díj megfizetésére kötelezte a Korrupciókutató Központot a bíróság a Közbeszerzési Hatóság javára, amit egyelőre nem fizetett meg az intézet. Az ítélet a Sargentini-jelentés tartalmát is érintheti. Arról, hogy milyen ügyben döntött a Fővárosi Törvényszék, és ez hogyan hathat a holland politikus jelentésére, itt olvashatsz bővebben.

Viharos szél rondít bele a nyári melegbe

Fotó: Nigel Roddis/Getty Images

Csütörtökön meglepően meleg napra virrad, azonban korai az öröm, mert ezt néhol heves szél kísérheti. Az ilyenkor szokásostól eltérő hőmérséklet nem sokáig marad velünk. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését erre a linkre kattintva nézheted meg.

Ez is érdekelhet

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Sulyok Tamás kitűzte a 2024-es választások időpontját

képcím

Ötven hókotró takarítja folyamatosan Budapest úthálózatát