Megint késsel zaklatták Pásztor Annát

Startlap - Startlap
A férfi állítólag csak autogramot akart kérni.

Alig egy hónappal az után, hogy Pásztor Annára késsel akart rátámadni egyik rajongója, újra hasonló szörnyűséggel kellett találkoznia. Az énekesnő az Allee Bevásárlóközpont előtt várakozott csapatával és a Dallamos Villamos rendezvényre várt, amikor odalépett hozzá késsel egy férfi.

„Azt láttam, hogy jött egy szemüveges fickó elég nagy késsel a kezében – mondta egy szemtanú a Borsnak. – Azt mondta, hogy ő valami faragó, és náluk az a szokás, hogy az autogramot belevésik egy fába, és már nyúlt is Anna felé, aki elképesztő lélekjelenléttel kicsavarta a kezéből a kést, amely a bokrok közé esett. Az énekesnő kiabálni kezdett, hogy hogyan gondolja, hogy késsel jön ide, és mit képzel magáról. Közben lehajolt a késért, és a táskájába tette. Ezekben a pillanatokban ért oda a testőre, azt hiszem Gino a neve. Anna közben elindult a villamos felé, ahol már várták.”

Az énekesnőt idén augusztus elején fenyegette meg halálosan egyik rajongója, aki akkor már fél éve üzenetekkel zaklatta. Miután a férfi azt írta neki, hogy kiirtja a családját, zenekarát és magát az énekesnőt is, egy koncertjére késsel érkezett, ahol a biztonsági őrök az első sorból szedték ki. Az akkori történtek után Anna és családja is testőrt fogadott, ami sajnos bebizonyosodott, hogy szükséges biztonsági intézkedés. A lap Annát és menedzserét is kereste a szombati esettel kapcsolatban, de nem reagáltak a megkeresésre.

A Bors jogi szakemberhez fordult, aki szerint aggályos férfi tehette.

„Jobb esetben a férfirajongónak ismernie kellett Pásztor Annával kapcsolatban az előzményeket – mondta dr. Kamarás Péter jogi szakértő. – Ha jól átgondoljuk, a történtek után nem lép oda hozzá egy késsel az ember. Belépett a magán­szférájába, ez akár sérelemkeltés lehet az előzmények ismeretében. Ebben az esetben a férfi cselekedete felveti a zaklatás, illetve a félelemkeltés fogalmát. Persze ha megmagyarázza a tettét, az enyhít a dolgon.”

Ez is érdekelhet

képcím

Késes támadás történt Gdanskban, őrizetbe vettek egy magyar...

képcím

Négyen meghaltak és többen megsérültek egy New York-i...

képcím

Öt embert késeltek meg Dublinban, zavargások törtek ki a városban