Meghalt egy férfi – egy út közepére nőtt fenyőfa miatt nem értek ki hozzá időben a mentők

Startlap - Startlap
Bíróságra viszik az ügyet.

Már 1977-ben egy öt méter széles utat kijelöltek a leányfalui Árnyas utcában, de a mai napig egy nagy fenyő áll ott az út egy jelentős részét elfoglalva.

Közvetve ez okozta egy ott élő szívbeteg férfi halálát. A hozzá kihívott mentősök nem tudtak kocsival felmenni egészen a házig, gyalogolniuk kellett a fa utáni szakaszon. Egy fontos életmentő eszközért vissza kellett menniük, a kiesett idő a férfi halálához vezetett.

„2015-ben költöztünk ide, azóta nem történt semmi, pedig már mindent megpróbáltunk. Miután a férjem meghalt, úgy döntöttünk, bíróságra visszük az ügyet. A szakértői vélemény szerint ugyanis az út kettő ötödében van a fa.” – mondta a Borsnak az özvegy.

A lap megkereste a polgármestert a fa régóta húzódó ügye miatt, ő azonban csak ennyit válaszolt:

„Nem kívánok nyilatkozni”.

A helyi lapnak korábban ezt mondta:

„Nem fogjátok a fát kivágni! Ha kell, odaláncolom magam! Amikor a hölgy megvette, ott volt a fa!”

 

Címlapfotó – illusztráció: Thinkstock

Ez is érdekelhet

képcím

Azonnal cseréld le a jelszavad, ha rajta van ezen a listán

képcím

10 szakértő megjósolta, hogyan változtatja meg a világot a...

képcím

Közzétették az idei karácsonyfa árakat: mindegyik fenyő egyre...