Meghalt az Iskolatelevízió legendás alapítója, Kelemen Endre

Startlap - Startlap
Több népszerű műsor házigazdája is volt.

85. életévében elhunyt a magyar televíziózás legendás alakja. Kelemen Endre újságíró, tévés szerkesztő, műsorvezető halálhírét a családja jelentette be.

Budapest, 2008. november 3.
Ranschburg Jenõ gyermekpszichológus köszönti Kelemen Endrét, a Magyar Televízió gyerekmûsorainak egyik elindítóját 75. születésnapján a Magyar Televízióban.
Szabadon felhasználható kép!
MTI Fotó: –

Az ismert tévéshez olyan műsorok fűződtek, mint a Családi kör és a Pedagógusok fóruma. A Magyar Televízió korai éveitől részt vett az oktatási és művelődési műsorok létrehozásában. Neki voltak köszönhetőek az első gyermekműsorok, családi programok, majd később az Iskolatelevízió alapítása, vezetése is. A Családi kör című műsora 1974-től 1994-ig, húsz évig volt képernyőn, többnyire esti fő műsoridőben.

Ezúton értesítjük a Magyar Televízió vezetőségét és munkatársait, hogy Kelemen Endre, a Magyar Televízió egykori munkatársa, az Iskolatelevízió alapítója és vezetője, a Magyar Televízió életmű-díjasa, Apáczai díjjal kitüntetett, életének 85. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Nevéhez olyan műsorok szerkesztése és vezetése fűződik, mint a Pedagógusok fóruma és a Családi kör

–  írta a műsorvezető lánya, Dr. Kelemen Judit.

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt Tordy Géza színművész

képcím

Elhunyt Dobor Dezső sportújságíró

képcím

Elhunyt Szilágyi István