Még saját körbélyegzője is volt a siófoki álorvosnak - lebukott

Több beteget részesített orvosi ellátásban, és vényköteles gyógyszereket is felírt.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-05-15 10:57

Fotó: Thinkstock

Kuruzslás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat egy álorvos ellen a Siófoki Járási Ügyészség, adta hírül az ugyeszseg.hu.

A vádlott éveken keresztül orvosok mellett dolgozott, és volt általános ápolói és asszisztensi végzettsége, majd járványügyi felügyelői végzettséget is szerzett.  Ezen idő alatt hozzájutott az orvosok által előre aláírt, de kitöltetlen orvosi vényekhez is, amelyeken eleinte saját részére, majd a „betegei” számára írt fel vényköteles gyógyszereket.

Hamis papírokkal végzett beavatkozásokat

A vádlott mentőápolói érettségi bizonyítványa hamisított volt, és ezzel a hamis papírral helyezkedett el vízimentőként 2016-ban egy Balaton parti hotelben, ahol azzal tévesztette meg a betegeket, sérülteket, hogy orvosnak adta ki magát.

Ennek folyamán több esetben is olyan beavatkozásokat végzett el betegeken, amire csak orvos jogosult.

EKG, injekció, vérvétel

Az egyik betegnek ambuláns lapot állított ki, majd vényköteles gyógyszert írt fel. Egy másik betegtől vért vett és mentőt hívott hozzá. A kiérkező mentősöknek is orvosnak adta ki magát, és elrendelte a beteg EKG-vizsgálatát.

Injekciót is akart beadni, de ehhez a páciens már nem járult hozzá. Egy másik esetben ellátott egy másfél éves, lázas beteg gyermeket. Volt olyan két könnyebben sérült is, akiknek tetanusz injekciót adott be.

A férfi az ambuláns lapokon doktorként írt alá, és hamisított orvosi körbélyegzőt használt.

A vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt az ügyészség. A férfinak korábban más ügye is volt, így indítványozta a korábban hivatalos személy elleni erőszak miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is.

Mai nap hírei

Tízmilliók menekülnek a Whatsappról

digitalhungary.hu3 órája

Megan Fox annyira mini ruhát vett fel, hogy képtelenség nem belátni a lábai közé

promotions.hu4 órája

Hatalmas szélturbina omlott össze Svédországban

alternativenergia.hu5 órája

Harry herceg szíve összetört: nem tud túllépni a történteken

joy.hu6 órája

A kvóta elutasításában várjuk a portugál elnökség partnerségét

demokrata.hu13 órája

Oroszlán horoszkóp 2021 – Szerelem, karrier, egészség

unilife.hu15 órája

Elvitte egy körre nagymamáját új autójával Schobert Lara

ifaktor.hu15 órája

Tele van a tököm azzal, hogy mindenki a fiatalokat szidja!

she.life.hu16 órája