Még egy csiga is megelőzi a mátészalkai vonatot - videó

Igaz, hogy futnia kell hozzá...

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-27 09:27

Fotó: Facebook/Mátészalkaleaks

Csigajelmezbe öltözve, futva előzött be egy menetrend szerint közlekedő vonatot egy aktivista a Mátészalka-Debrecen vasútvonal mentén.

Az akciót a MátészalkaLeaks nevű csoport szervezte, akik ezzel a humoros videóval egy kevésbé vicces jelenségre akarták felhívni a figyelmet. Arra, hogy milyen lassan járnak errefelé a vonatok.

A 78 kilométeres távot a vonat itt 1 óra 49 perc alatt teszi meg.

A MÁV úgy nyilatkozott a Fókusznak, hogy végeztek és ezután is terveznek felújításokat a szakaszon, váltókat, síneket cseréltek, illetve az állomásokat és jelzőberendezéseket korszerűsítették. Ezen a részen három helyen van sebességkorlátozás, ahol 40-50 km/óra a megengedett sebesség, egyébként a vonal pályasebessége 60 km/óra.

Az aktivisták szerint a pálya alkalmas lenne a 80 km/órás sebességre is, ennek gyakorlati alkalmazását szeretnék elérni.

Érdekesség, hogy a Budapest-Debrecen távolság brüsszeli átszállással repülővel sem sokkal hosszabb, mint vonattal és előfordul, hogy jegyet is olcsóbban lehet szerezni légi útra, mint a vasútra.

Címkék:

csiga MÁV vonat

Mai nap hírei

Menesztették posztjáról Szalaiék edzőjét

eurosport.hosszabbitas.hu12 órája

Tordai Bence: gyászos nap ez Orbán Viktor számára

demokrata.hu13 órája

Ingyen van, segítene megállítani a járványt, de mégsem használjuk

szabadeuropa.hu13 órája

Szalay Ferenc tényleg nem érti, miért kellene Balázs Péternek bocsánatot kérnie?

szolnok.ezalenyeg.hu14 órája

Közel kétszázezer autóját hívja vissza a Volkswagen

autopro.hu16 órája

Hűha, Gwyneth! Ruha nélkül köszönte meg a filmcsillag a szülinapi üdvözleteket

joy.hu16 órája

Átadták a Kis-Balaton Látogatóközpontot

balaton.hu19 órája

A fideszes Pávkovics Gábor lett Mohács polgármestere

168ora.hu19 órája