Majka kötelezővé tenné az oltást, de politikai okokból nem vállalta a kampányt

Startlap - Startlap
Majoros Péter a Péntek Esti Partizán adásában árulta el, hogy kétszer is felkérték arra, legyen a hazai oltási kampány arca. Annak ellenére, hogy nagyon határozott véleménye van a vakcináról, mindkét alkalommal nemet mondott az ajánlatra. Vasárnap déli bulvárösszefoglaló.

YouTube/Partizán

Majka kötelezővé tenné az oltást, de politikai okokból nem vállalta a kampányt

Majoros Péter a Péntek Esti Partizán adásában árulta el, hogy kétszer is felkérték arra, legyen a hazai oltási kampány arca. Annak ellenére, hogy nagyon határozott véleménye van a vakcináról, mindkét alkalommal nemet mondott az ajánlatra. Itt elolvashatod, miért, illetve akár az egész interjút is végignézheted.

Oszter Sándort eltemették: Orbán Viktor és Bodrogi Gyula gondolataival búcsúztatták

“Soha nem láttalak meghalni, most becsaptál minket, megcsaltál minket, de nem menekülsz, utánad megyünk te betyár, te örök Rózsa Sándor, nyugodj békében”

– mondta beszédében Bodrogi Gyula. A Farkasréti temetőben felolvasták a miniszterelnök levelét is, rajta kívül több prominens kormánypárti politikus is elköszönt az októberben elhunyt Oszter Sándortól, akit december 11-én helyezték végső nyughelyére családja, barátai, pályatársai és tisztelői körében. Fotók és további részletek.

Megszólalt egy szakorvos Csollány Szilveszterről: egy különleges lélegeztetőgéppel segíthetnek rajta

A speciális eszközből csupán néhány tucat található Magyarországon, és kizárólag fiatalabb betegeknél alkalmazhatják. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket nézd meg.

Kiderült, hogy ismerték meg az Omega tagjai Kóbor János feleségét: “Egyértelmű volt számunkra, ez nem valamiféle kaland, hanem egy mesebeli szerelem kezdete”

Kóbor János mintegy negyven éven át élt házasságában első feleségével, Zsuzsával, akitől egy gyermeke született, majd 2005-ben érkezett az életébe a nála 23 évvel fiatalabb Deme Zsóka. A pár megismerkedésük harmadik évfordulóján állt oltár elé Balatonaligán. Arról, mit látott a zenekar a frontember szerelmi életéből, ebben a cikkben nyilatkozik Molnár György “Elefánt”.

Előtte-utána képek John Goodman, Hollywood egyik legnépszerűbb mellékszereplője 90 kilós (!) fogyókúrájáról

Tyler Kaufman/Getty Images for Sony Pictures Entertainment

Goodmant lehetetlen elkerülni, egy tonna filmben játszott a nyolcvanas évek óta, és karaktere egyik jellegzetességét éppen túlsúlyos alkata adta. Egyik legutóbbi munkája, a The Freak Brothers közelmúltbéli premierjén aztán megjelent egy új ember: John Goodman mínusz kilencven kiló. Fotók.

Esztergályos Cecília elárulta, milyen karácsonyi menüvel készül

A 78 éves színművésznek nincsen saját gyermeke, ennek ellenére a karácsony náluk is gyerekzsivajban telik a járványmentes időszakban. Esztergályos régi ünnepi történeteket mesélt, és elmondta, hogyan karácsonyozik majd idén a család. Bővebben.

Az X-Faktorban is Kóbor Jánosra emlékeznek

A hétvégi adás elejét a december 6-án elhunyt zenészlegenda tiszteletére változtatták meg. Részletek.

Az Omega menedzsere megszólalt: teljesítik Kóbor végakaratát

A rajongók a Szent István Bazilikában búcsúzhatnak el Kóbor Jánostól, azonban a szűk családi kör egy másik gyászszertartást is tart, a zenész saját kívánságának megfelelően. Trunkos András nyilatkozatáért katt ide.

Kész hölgyekké változtak Várkonyi Andrea és Szinetár Dóra lányai

Ahogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, úgy Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor is külön utakon folytatták életük hosszú párkapcsolat után. Mindkét párnak van egy közös lánygyermeke, Bereczki Zorka és Bochkor Nóri. További közös pont, hogy Zorka és Nóri egyaránt szinte sosem szerepel nyilvánosan. Erre a linkre kattintva róluk olvashatsz és nézegethetsz fényképeket.

Az Igazából szerelem elképesztő hangú kislánya már majdnem 30 éves

Ha láttad a filmet, és nagyjából mindenki látta, akkor biztosan emlékszel Olivia Olsonra is, csak a nevét nem tudod. Ő alakította a megözvegyült Liam Neeson szőke kisfiának szerelmét, aki aztán az iskolai karácsonyi ünnepségen úgy énekelte el Mariah Carey ikonikus karácsonyi slágerét, hogy mindenki szó szerint lehidalt, a mozinézők soraiban is. A zseniális éneklés valóban az akkor 11 éves Olivia produkciója, akinek annyira jó hangja volt, hogy a stáb attól félt, a közönség nem is hiszi majd el amit lát. És szintén nehéz elhinni, de Olivia Olson felnőtt, és különleges szépségű nővé vált. Galéria.

 

Heti hírösszefoglalóink is érdekelhetnek:

Kiderült, miért került zárt osztályra Gáspár Győző

Erre hitte azt a Fidesz, hogy az EU be akarja tiltani a karácsonyt

Ez is érdekelhet

képcím

Hajdú Péter egyetlen kérdésére sem tudott válaszolni a Berki...

képcím

Rácz Jenő: Valamiért az emberek azt gondolják, hogy én egy...

képcím

Megszületett Oszvald Marika unokája: lánya 10 éven át...