Magyarérettségi: itt vannak az első információk

Startlap - Startlap
Országszerte megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Mutatjuk a középszintű magyarérettségi témaköreit.

Az 1848-as szabadságharc szónokairól –  például Kossuth Lajosról és Jókai Mórról – szóló cikket kaptak a magyarból középszinten érettségizők – ez alapján kell megoldaniuk tizenegy feladatot, írja az Eduline.hu.

A gyakorlati szövegalkotás és az érvelés feladatban pedig két aktuális téma közül kell választaniuk egy szakpszichológusi interjú részlete vagy egy szövegrészlet alapján.

Az első feladatsor megoldására a diákoknak összesen 90 percük van. Először egy 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét kell elolvasniuk, majd az alapján megoldani a különböző feladatokat. A szövegértési feladatok megoldásával maximum 40 pontot szerezhetnek a vizsgázók.

Az oktatási portál emlékeztet: Jókai Mór februárban a kötelező olvasmányokról szóló vita középpontjába került, miután Tóth Krisztina író, költő egy interjúban arról beszélt, hogy Az arany ember című regényt a nemi szerepek ábrázolása miatt kivenné a kötelező olvasmányok listájáról. Tóth Krisztina véleménye komoly vitát gerjesztett, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár például úgy reagált, „Jókai Mór nem vita tárgya”.

Előzmények:

Hétfő reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban elmondta: egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – a másfél méteres távolság betartásával -, továbbá megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt is biztosítani kell nekik. A felügyelő tanároknak kötelező a védőmaszk használata – nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak -, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban csak ajánlott – közölte az államtitkár.

A magyarérettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten.

Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldani: az elsőre 90 percet kapnak. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben.

A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Ennél szintén választani lehet, egy műértelmező szöveget kell megírni, amelynek 400-800 szóból kell állnia. Ez lehet egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése.

Ez is érdekelhet

képcím

Az érettségi előtt alig pár hónappal töröltek egy...

képcím

Újabb fejlemény Gálvölgyi János állapotában - a hét fontosabb...

képcím

Magyarérettségi: itt vannak a feladatok