Magyar Péter: A Tisza Párt nélkül senki sem fog tudni többséget szerezni a fővárosban

Startlap - Startlap
A DK-Fidesz nagykoalíció az egyetlen esély a többségre a többieknek Magyar szerint.

Szerdai, sümegi kampányrendezvényén nyilatkozott Magyar Péter arról, hogy a Tisza Párt a fővárosi önkormányzati választáson is elindulna június 9-én.

Arra, hogy saját főpolgármester-jelöltet indítsanak, már nincs idejük, viszont megtehetik, hogy fővárosi listát állítanak

– közölte a Tisza Párt alelnöke. 

Magyart egy résztvevő kérdezte az önkormányzati választásra vonatkozó terveiről, és arról, összefognak-e a helyi civil szervezetekkel. Magyar Péter erre úgy válaszolt, “bonyolult kérdésről” van szó, de “dolgoznak rajta”, hogy minden megyében el tudjanak indulni, az aláírások már össze vannak gyűjtve a legtöbb helyen.

Elmondta, több megyében is tárgyalnak arról, hogy civil listát támogassanak, ugyanakkor szerinte jelenleg a Tisza Párt neve többet tudna hozni, mint egy-két, megyei szinten már kevésbé ismert civil szervezet, viszont az ő problémájuk az időhiány. 

Kaptunk 1500-2000 emailt arra az címre, ahol önkormányzati együttműködésre hívtuk a feleket, polgármesterjelölteknek, képviselőjelölteknek a jelentkezését vártuk. Mi egy garázscég vagyunk, ezt be kell, hogy valljam. Bármennyire is nem tetszik, bármit is mondanak rólunk, nekem van tizenöt munkatársam, mindenki ingyen dolgozik, segít amikor, ahol tud

 – fogalmazott, de hozzátette, “nem fognak ráindulni” a civilekre, nincs olyan céljuk, hogy ellehetetlenítsék a civilek indulását.

Mi azt szeretnénk, hogy legyen egy olyan erő minden megyében, ami kontrollt tud gyakorolni a baloldal és a jobboldal felett, ugyanezt szeretnénk a fővárosi közgyűlésben is. Nincs ahhoz elég időnk, hogy főpolgármester-jelöltet indítsunk, és meglegyen a fővárosi közgyűlésben a többségünk. Pedig lehet, hogy jó eséllyel indulhatnánk a kutatások alapján a főpolgármesteri posztért, és ez mind a fővárosnak jó lenne, mind nekünk, hogy egy jó ugródeszka legyen a későbbi választáson. Ezt nem tudjuk megtenni, de azt meg tudjuk tenni, hogy elindulunk a fővárosi közgyűlésben, a fővárosi listán. És akármennyire nem tetszik ez a baloldalnak és a Fidesznek, el fogunk érni egy olyan eredményt ott, hogy a Tisza Párt nélkül nem fognak többséget szerezni

– jelentette ki.

Magyar Péter szerint ekkor a jobboldali és baloldali pártoknak két lehetősége lesz.

Többséget szerezni csak akkor tudnak, ha “összenő ami összetartozik”, vagyis létrejön a DK-Fidesz nagykoalíció, “kijönnek a napra, Gyurcsány és Orbán kezet fog, és mennek előre a lenini úton, amíg még mehetnek”.

Vagy pedig olyan döntéseket terjesztenek a közgyűlés elé, amelyek Budapest érdekét szolgálják, mert csak ezeket fogják támogatni.

Címlapkép: AFP

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter minden hónapban felajánlja a fizetése felét

képcím

Döntött az Európai Néppárt a Tisza Pártról

képcím

"Fontos kérdést" bocsátott szavazásra Magyar Péter