Magyar Péter: Rogán Antalnak mennie kell

Startlap - Startlap
Magyar Péter a Partizánnak adott exkluzív interjút vasárnap este, miután szombaton Facebook-posztban ment neki Rogán Antalnak és a NER-nek.

A Diákhitel Zrt. egykori elnöke, Varga Judit volt férje az elmúlt 24 órában váratlanul durván kritizálni kezdte Rogán Antalt és a kormányt, vasárnap este pedig exkluzív interjút adott a Partizánnak.

A csaknem 80 perces beszélgetésben többek között elhangzott, hogy Magyar Péter szeretné, ha az ország jó irányba menne, ezért folytatni fogja a “nyilatkozattételt”. Mint mondta, mélységesen felháborította mint jobboldali, nemzeti érzelmű embert, ahogy a jobboldali sajtó Rogán Antal vezetésével bánt Novák Katalin köztársasági elnökkel. Azt is elmondta, hogy 2020-ban, mikor egyszer szétváltak Varga Judittal, behívták őt a Karmelitába, és közölték vele, hogy mit tehet és mit nem, végül a „botos verziót” választotta, amiért cserébe a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt küldték rá. 2020-ban rendeződött a kapcsolatuk Varga Judittal, de Magyar szerint abba akartak beleavatkozni, hogy hogyan válnak el Varga Judittal.

A kegyelmi kérvényről is esett szó a beszélgetésben. Ezzel kapcsolatban arra a kérdésre, hogy Varga Judit javasolta-e a kérvényt, azt mondta, úgy tudja, hogy nem. Szerinte ott csúszott el a dolog, hogy azok, akik a kegyelmi kérvényért lobbiztak, azt gondolhatták, hogy nem kerül nyilvánosságra az ügy, ugyanakkor ez még folyamatban lévő ügyről volt szó, így a Kúriára felkerülve anonimizálva felkerült a honlapra is, Magyar szerint lehet, hogy egyszerűen egy joghallgató szúrta ki, és nem gondolja, hogy ez egy szivárogtatás volt. 

Rogán, az “intéző ember”

Több alkalommal is kitért Rogán Antalra, valamint a propagandegépezetre, „Itt kommunikációban katonai rend van, az van, amit Rogán Antal mond” – tette hozzá. Magyar Péter szerint Rogán egy „intéző ember”, olyan dolgokat tesz meg, amit a miniszterelnök nem feltétlen csinálna. Szerinte Rogánnak példátlan hatalma van, különösen, hogy a titkosszolgálatok is hozzá kerültek. 

Mint mondta, a fontos döntések nem a kormányülésen dőlnek el, hanem a belső magban. Ide tartozik Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és talán még Nagy Márton is. 

Magyar Péter szerint az országban már az apátia a legnagyobb baj. “Amikor azt látod, hogy az egész ország pár család kezében van, akkor hová tudsz hátrálni?” – tette fel a kérdést. Szerinte az a lényeg, ami ezekben a körökben folyik – majd arról is beszélt, hogy volt szerencséje párszor Tiborcz Istvánnal reggelizni. 

Példaként említette, hogy mikor a gyerekével autóznak, és a gyermek megkérdezi, ki az a a szálloda mond egy nevet, majd elhaladnak egy második szálloda előtt, és itt is ugyanaz a válasza, a harmadik szállodánál pedig már azt mondja, ne kérdezd meg, mert ugyanaz a tulajdonos. Szerinte ez nagyon nincsen rendben.

Magyar arról beszélt, hogy az embereknek a jobboldalon is el kellene hinniük, hogy ennek meg kell változnia. Ha lenne kormányképes ellenzék, akkor ezek a dolgok nem így működnének – mondta, kiemelve, hogy Rogán Antalnak mennie kell, el kell hinni, hogy enélkül is menni fog.

Kiemelte azt is, hogy a sokadik kétharmad már biztosan nem tesz jót a Fidesznek sem. “Nagyon gyorsan tudnak összedőlni rendszerek, én nem mondom, hogy nekem atombombáim vannak, nem akarok senkit fenyegetni. Szeretnék változást és azt szeretném, ha ez magától megtörténne. Szeretném, ha ez az ország jó irányba menne” – mondta Magyar Péter.

Ez is érdekelhet

képcím

Erős fotókon Magyar Péter debreceni tüntetése

képcím

Magyar Péter a debreceni tüntetésen: Feloszlatjuk az...

képcím

Nadrágszíjas plakátokkal díszítette fel a Fidesz Magyar Péter...