Magyar lány lesz a legfiatalabb pilóta a GT-szériában

Startlap - Startlap
Keszthelyi Vivien egy 500 lóerős Audival versenyez majd.

A 17 éves magyar pilóta, Keszthelyi Vivien nagy kihívás előtt áll, a fiatal versenyző ugyanis egy közel 500 lóerős Audi R8 LMS GT-vel, úgynevezett „nagy túraautóval” folytatja a versenyzést – írja a noizz.hu.

A magasabb szintet jelentő GT-sorozatban szinte mindent újra kell tanulnia a még utánpótláskorú versenyzőnek, mivel nagyobb lóerővel és kisebb leszorító erővel rendelkező versenyautóval, bonyolultabb műszaki paraméterek mellett kell helyt állnia.

Az új sorozatban a nagy teljesítményű hátsókerék-meghajtású túraautók a DTM futamaival azonos helyszíneken és azonos időben versenyeznek.

Vivien eddig az elsőkerék-meghajtású versenyautók között erősnek számító Audi Sport TT Cupban indult, de a lány végső célja a DTM-ben való versenyzés elérése, ami korábban egyetlen magyar versenyzőnek sem sikerült.

A pilóták az Audi R8 LMS GT Cup futamai alatt 12 versenyen mérik össze erejüket. A sorozat május elején rajtol Németországban, ezt Lausitzrung követi, majd a harmadik hétvégén Magyarországon szoríthatunk a debreceni tehetségért.

Ez is érdekelhet

képcím

Mindössze 18 éves az első magyar női pilóta a Forma-3-ban

képcím

Ralf Schumacher fia fülig szerelmes egy magyar lányba - aki...

képcím

Apja mentette meg az autóversenyző életét – videó