Ma 76 éves az ország Magdi Anyusa

Startlap - Startlap
Megtiltotta a szelfit Fodor Zsóka, pedig a fotózkodás szerinte a szeretet jele.

Aki Fodor Zsókára gondol, annak talán egytől-egyig a kissé zsémbes, örökké sepregető házmesterné, Magdi Anyus jut eszébe. Pedig már lassan tíz éve, hogy a Barátok közt sorozatban szerepe szerint legurult a lépcsőn és meghalt. És nem is csak a szappanopera miatt ismerhetjük, rengeteg színházi darabban, filmben játszott, szinkronizál és még a Magyar Televízió bemondója is volt egy időben.

Fodor Zsóka 1942. május 28-án született Budapesten.

Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd – ez akkor még lehetséges volt – érettségi nélkül felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1965-ben végzett. Utána a kecskeméti Katona József Szinházhoz szerződött, majd a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott, később a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, majd egy éven keresztül a Magyar Televízió bemondója lett.

1974-ben ismét visszatért a Békés Megyei Jókai Színházhoz, majd 1979-től a Szegedi Nemzeti Színházban játszott 1995-ig.

Filmezni a ’60-as években kezdett, összesen 25 film- és 300 színpadi szerepe volt, valamint 240 filmhez adta a hangját.

“Kertész Magdi” évezi az emberek szeretetét, de a közös inkább szelfit kihagyja

Igazán ismertté a Barátok közt című tévésorozat tette, amelyben Kertész Magdit alakította 1998 és 2009 között. Azóta is rengetegen megállítják az utcán, aláírást, fotót kérnek tőle, melynek örömmel eleget is tesz a színésznő, ám a szelfit nem engedi.

Nem zárkózom el egyáltalán az elől, hogy lefényképezzenek. Csak mindig az szokott lenni a kérésem, hogy ne szelfit készítsünk, mert azt nem szeretem. Ez egy műdolog szerintem, ami a legritkább esetben őszinte. Ki nem állhatom. Csomó szelfit láttam már, mindegyiken felfele nézve vigyorognak őszinteség nélkül. Az egész életemet, a színpadit és a magánéletemet is az őszinteség hatja át. És ha én nem tudok valahol őszinte lenni, akkor inkább kikerülöm

– árulta el a Borsnak Fodor Zsóka.

A 20 év alatt vagy százezer fotó készült így velem. Majd egyszer előbukkan valahol, hogy sorozatgyilkos az illető, vagy postarabló. Mert ugye sose mutatkoznak be. Van, amikor az ember nem is áll készen arra, hogy szívből, őszintén mosolyogva álljon oda egy vadidegen ember mellé, akiről azt se tudja, hogy kicsoda. De mégsem utasítok el soha senkit, mert engem a szeretet éltet. Az pedig a szeretet jele, ha valaki velem akar fotózkodni

-húzta alá a színésznő.

 

Forrás: Wikipedia

Ez is érdekelhet

képcím

"Egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik nem a híres embert...

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György