Lovagkeresztet kapott az orvosszakértő, aki megkérdőjelezte a lúgos orvos áldozatát

Startlap - Startlap
Március 13-án a március 15-i ünnephez kapcsolódó elismeréseket adtak át, amelyeket Pintér Sándor belügyminiszter felterjesztésére adományozott idén Novák Katalin. Kitüntetésben részesült az a Dr. Nyulasi Tibor is, akinek szakvéleménye szerint a lúgos orvos áldozatának sérüléseit okozhatta akár kamillatea is.

A köztársasági elnök az egyéb díjak és elismerések kiosztása mellett a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozata kitüntetést hagyott jóvá és adományozott Dr. Nyulasi Tibornak, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosának  „a közszolgálatban végzett több mint négy évtizedes kimagasló szakmai és vezetői tevékenysége elismeréséül” – olvasható a kormany.hu-ra feltöltött dokumentumban. A díjakat Pintér Sándor adta át.

Lúgos orvos tárgyalása
Az ítéletet hallgatja a 2013-ban volt barátnőjét lúggal leöntő és bántalmazó orvos (k) a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében 2018. február 22-én. A férfit kilenc év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a bíróság. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Kamillatea

Nyulasi Tibor az az aneszteziológus, aki az elkövető védőügyvédjének felkérésére, még 2017-ben „orvosszakértői véleményt” írt az úgynevezett lúgos orvos-ügyben – hívja fel a figyelmet Bálint Natália Facebook-oldalán

A lúgos orvos, vagyis Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját hatszor ítélték el, 2018-ban Bene jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól is.

Az ügyben felkért szakértők között volt akkor Nyulasi Tibor is, aki 2017-ben védői felkérésre szakvéleményben igyekezett cáfolni, hogy egy fecskendő – a legfontosabb bizonyíték – kapcsolódhat a bűntényhez.

Az orvos azt is állította, forrázás vagy akár forró kamillás borogatás is okozhatta Renner Erika sérüléseit. Szakvéleményében megkérdőjelezte azt is, hogy életveszélyt rejtett magában a lúg. 

A Telex azt írja, hogy később felmerült, hogy Nyulasi szakvéleménye összeférhetetlen volt, mivel az aneszteziológus baráti kapcsolatban állt vagy áll a Mikola családdal. Az akkori hírek szerint Nyulasi közös vitorlásversenyt szokott szervezni Mikola Bálinttal, az egykori egészségügyi miniszter, későbbi államtitkár testvérével Pharma Kupa – Doktor Regatta néven. A végül elítélt Bene Krisztián márpedig Mikola István egykori egészségügyi miniszter unokaöccse.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagy bejelentést tett Novák Katalin a 13. havi nyugdíjról

képcím

Karikó Katalin elmondta, mikor tanácsolja a harmadik oltást

képcím

Tovább emelkedhetnek az ingatlanárak, annyira nagy a kereslet