Lézerfegyvert vethettek be az oroszok Ukrajnában

Startlap - Startlap
Mariupol csaknem három hónap után elesett; Zelenszkij: a Donbasz maga a pokol; Toroczkai nem aggódik Kárpátalja bombázása miatt; a svéd külügyminiszter reagált a törökök vádjaira. Az ukrán-orosz válság hírei.

Lézerfegyvert vethettek be az oroszok Ukrajnában

Oroszország azt állítja, hogy lézerfegyvert is használ Ukrajnában – írja az IFLScience. Jurij Boriszov harcászati fejlesztésekért felelős miniszterelnök-helyettes egy szerdai konferencián azt mondta, a Pereszvet nevű eszköz Ukrajnában van, és már működik is. A fegyver egy keddi teszt során állítólag 5 kilométerről, 5 másodperc alatt égetett el egy drónt. Részletek.

Zelenszkij: a Donbasz maga a pokol

A megszállók még nagyobb nyomást próbálnak helyezni ránk. Az ott maga a pokol, és ez nem túlzás – jelentette ki csütörtök éjjel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, majd hozzátette, hogy Odessza térségét és Ukrajna középső városait folyamatosan bombázzák, a Donbasz pedig “teljesen megsemmisült”.

Miután az orosz erők Kijev környékéről kénytelenek voltak elvonulni, Oroszország a Luhanszk és Donyeck megyéből álló Donyec-medencében, a Donbaszban összpontosítja erőit, és próbál minél nagyobb területet ellenőrzése alá vonni. (24.hu)

Itt a vége: az ukránok feladják az Azovsztalt, Mariupol csaknem három hónap után elesett

Handout / Russian Defence Ministry / AFP

Denisz Prokopenko Azov milícia alezredese videót tett közzé a közösségi médiában, miután a kijevi kormány bejelentette, hogy befejezi az Azovsztal acélmű területének védelmét. Részletek.

Az oroszok több mint 1000 autó evakuálását akadályozzák Zaporizzsja felé

Több mint 1000, ukránokat szállító gépkocsit akadályoztak meg abban, hogy Zaporizzsjába, ukrán ellenőrzés alatt álló területre lépjenek át – közölte a regionális katonai közigazgatás. Az autók egy orosz ellenőrző pontnál akadtak el, Vaszilivka városában. Az autókban nők és gyerekek is vannak, a legtöbbjüknek pedig már élelemre és vízre sincs pénze. (24.hu)

A svéd külügyminiszter reagált a törökök vádjaira

Svédország NATO-csatlakozását Törökország fúrhatja meg arra hivatkozva, hogy az északi ország nem hajlandó kiadni, az általa terroristának nevezett Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjait. Ann Linde svéd külügyminiszter reagálást itt olvashatod.

Erdoğan nagy játszmába kezdett, amikor látványosan beintett a finn–svéd NATO-bővítésnek

Törökország azt hangoztatja, hogy nem engedi be a NATO-ba a „terrorizmus melegágyának” számító svédeket és finneket. Az első hallásra furcsa török nyilatkozatok mögött évtizedes etnikai konfliktus, Erdoğan politikai tisztogatása, a közelgő választások, valamint az USA-val szembeni nézeteltérések húzódnak. Részletek.

Toroczkai nem aggódik amiatt, hogy orosz bombák hullanak Kárpátaljára

MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Hangnak azt kérdezte Toroczkai Lászlótól, hogy miért nem verik éjjel-nappal az asztalt amiatt, hogy nemrég Kárpátalját bombatalálat érte. A Mi Hazánk Mozgalom elnökének és parlamenti frakcióvezetőjének válaszát ezen a linken találod.

Népszava: Gyorssegélyt kaphat Brüsszeltől Magyarország

A lap szerint a hivatalos hatóságok ebből a pénzből támogathatják a menekülteket többek közt élelmiszer és ideiglenes szállás biztosításával, valamint elvégezhetik a külső határokon felmerülő regisztrációs és egyéb feladatokat. Bővebben.

“Ez a hely a halálom és az életem” – újabb fotókat osztott meg az Azovsztal fogságba kerülő védője

Dmitrij Kazatszkij néhány nappal ezelőtt az év egyik legerősebb felvételét tárta a világ elé a mariupoli acélműből. Az ukrán védők kapitulációja után most friss posztban búcsúzik a komplexumtól. Ide kattints.

 

Az orosz-ukrán háború történései percről percre itt.

Címlapkép: Ministry of defence of the Russi / Sputnik via AFP

Ez is érdekelhet

képcím

Brutális, meglehetősen hosszan eltartó hőhullám érkezik 

képcím

Bevetette az amerikai rakétarendszereket Ukrajna 

képcím

Elkezdik kiosztani a jódtablettákat Romániában