Kovács Zoltán: A kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni

Startlap - Startlap
Az államtitkár a szokott stílusában reagált az újságírók nyílt levelére, melyet a döntéshozóknak írtak arról, hogy többet szeretnének megtudni, mi is zajlik a kórházakban. Esti hírösszefoglaló.

Kovács Zoltán elmagyarázta, mi az amit az újságíróktól elvárna

Szerdán több online és nyomtatott lap szerkesztősége fordult egy nyílt levélben a kormányhoz, kérve, hogy engedjék be az újságírókat a kórházakba és egészségügyi intézményekbe. Kovács Zoltán államtitkár nem is maradt adós az alapos válasszal, melyet itt lehet elolvasni.

Nyugdíjasotthonban él Kovács László, egykori külügyminiszter

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Egy fővárosi, zöldövezeti nyugdíjasotthonban él Kovács László, volt külügyminiszter, az MSZP egykori elnöke. Kovácsnak a jóval fiatalabb feleségétől van egy 10 éves gyermeke. Részletek

Hiába a járvány, soha nem ömlött annyi közpénz a felcsúti focialapítványba, mint tavaly

A felcsúti futballakadémia tulajdonosa, az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA), illetve az akadémia profi csapatát üzemeltető Puskás FC Kft. közzétette a 2020-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját. Ha te is látni akarod a megdöbbentő összeget, akkor csak ide kell kattintanod

Karácsony: Engem baromira nem érdekel, miféle költségvetési szervet akar a kormány a hajléktalankórház helyére költöztetni

A nemzeti vagyonért felelős miniszter június végéig adott haladékot a fővárosnak a hajléktalankórház kiköltöztetésére. Budapest első embere saját közösségi oldalán üzent vissza. Bővebben

Megszállnak két budapesti buszjáratot a rendőrök

A 9-es és a 151-es vonalán közlekedő buszokon az utóbbi időben több súlyosabb támadás történt, így nagyot lép most a hatóság. Bővebben

Gazdijogsi néven indít online képzést kutyatartóknak a Nébih

Az ősszel induló gazdijogsi.hu online oktatási platform célja, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel azokat az állattartókat, akik a jó gazda gondosságával szeretnének kutyáikról gondoskodni. Az idővel kötelezővé válható kezdeményezésről további részletek errefelé

WHO: hatásos a Sinopharm és a Sinovac védőoltások

A gyógyszergyárak benyújtották a Covid-19 elleni védőoltásuk hatásosságáról tanúskodó adatokat, amelyek megfelelhetnek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által követelt kritériumoknak – közölte szerdán a WHO tanácsadó testületének elnöke. Részletek.

Egy hónapon belül érkezik a Johnson & Johnson egydózisú vakcinája Európába

Fotó: Getty Images

Hamarosan érkezik az EU-ba a Johnson & Johnson amerikai fejlesztésű koronavírus elleni vakcinája, melyet az Európai Gyógyszerügynökség március 11-én engedélyezésre javasolt már. Hogy mikor is kezdhetik meg az oltásokat a készítménnyel, az ide kattintva azonnal ki fog derülni.

Titokzatos betegség ütötte fel a fejét Kanadában

Titokzatos, az agyat érintő betegség kezdett el terjedni az elmúlt években a kanadai Új-Brunswick tartományban, már több mint 40 esetről tudni. Ha kíváncsi vagy az ügyre, akkor csak ide kell klikkelned. 

Ez is érdekelhet

képcím

Nyílt levelet írt Orbánnak Karácsony

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...

képcím

Marad a Budapest-bérlet, a vármegyebérletet pedig elfogadja a BKK