Koronavírus: magyar orvosok kétségbeesett kérése a lakossághoz

Startlap - Startlap
Míg a koronavírus első hulláma idején egy emberként támogatta mindenki az egészségügyi dolgozókat, addig a második hullámra már rengeteg atrocitással találkoztak. Heti hírösszefoglaló.

Koronavírus: türelmet és megértést kérnek az orvosok

Agresszióval, méltatlan kritikákkal, számonkérésekkel találkoznak a koronavírus-járvány második hullámában a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosai, emiatt a nyilvánossághoz fordultak. Részletek

Orbán Viktor szerdán bejelentette a vírustesztek árplafonját, nem várt hatást ért el ezzel

Közvetlenül a szerdai kormányülés után a miniszterelnök arról beszélt, hogy az első hullám idején csatát nyertünk, a másodikat pedig már felkészültebben és tapasztaltabban várjuk. Említést tett a koronavírus-tesztek maximált áráról, valamint arról is, meddig lehetnek ezentúl nyitva a szórakozóhelyek. Az azóta bővített bejelentést itt érheted el. Alig két napra rá már érződött is a közlemény egyik nem várt hatása, melyről itt tájékozódhatsz bővebben

Ötször kapnak plusz pénzt a nyugdíjasok

A következő egy évben a normál havi nyugdíjon felül öt alkalommal érkezik a nyugdíjasok számára extra juttatás. Nem árt megjegyezni, hogy mindez éppen akkor történik, amikor már csak másfél év van hátra a következő parlamenti választásokig. Mikor és milyen összegekre lehet számítani? Ebből a cikkből megtudhatod.

Úgy tűnik, nálunk drágult a legjobban élet az unióban 

Sehol az Európai Unióban nem volt olyan magas az augusztusi inflációs adat, mint Magyarországon. Ezzel ráadásul július után az elmúlt hónapban is csúcstartó a magyar gazdaság. A Portfolio.hu cikkének lényegi elemeit innen érheted el. 

Itt a NAV friss listája a gigatartozókról: Berki Krisztián és Hajdú Péter volt cége is rajta van 

MTI/Balogh Zoltán

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét közzétette a legkomolyabb összegű adóhiánnyal rendelkező adózókat felsoroló toplistáját. Az idei év második negyedévben 60 magánszemélynek és vállalkozásnak, az első negyedévben 79 adózónak sikerült bejutnia a legnagyobb adósok közé. Az első helyen álló cégtől 5 millárdot szeretnének behajtani. A listát ebben a cikkben ismertetik.

Kiderült, mennyibe kerülhet a kormánynak a kötelező lázmérés

Orbán Viktor október elsejétől rendelte el a kötelező hőmérőzést a tanintézmények bejáratánál. Ehhez az állami és a magániskolák számára egyaránt államilag biztosítják az eszközöket. De vajon mennyi pénzbe kerül mindez? Innen kiderül.

Pintér Sándor kérésére Orbán Viktor kirúgta a titkosszolgálat fejét

Öt év után, szeptember 15-i dátummal, azonnali hatállyal menesztette Orbán Viktor az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatóját, Kiss Zoltánt. Pedig a miniszterelnök tavaly még dicsérte KisstRészletek itt.

Matolcsy György nem várt ötletet prezentált: 0%-os jegybanki lakáshitelt vezetne be

A megkérdezett szakértők megdöbbenésel fogadták Matolcsy György új írását a novekedes.hu oldalon, amelyben egy jelzálogfedezet nélküli, nulla százalékos jegybanki lakáshitel tervét prezentálta. Az “Új Otthon Program” fedőnév alatt a Nemzeti Bank elnöke az egyszintű bankrendszer részleges visszahozatalát vetíti előre, a piaci források szerint gyakorlatilag teljesen értelmetlenül, mivel miután kizárólag kormányzati kudarcokat sorol, mégis a jelenleg is jól működő piaci mechanizmusokat szeretné helyettesíteni újabb kormányzati megoldásokkal. Matolcsy György ötletéről, és az annak értékeléséről ebben a cikkben találsz egy alapos összefoglalót.

Győrfi Pál: Nem véd az egyik maszktípus

MTI/Szigetváry Zsolt

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint a maszkok védenek, de jól kell használni őket. Arról is beszélt, melyik az a fajta, amit nem is érdemes megvásárolnunk, mert semmit sem ér. Ha te is kíváncsi vagy rá, akkor csak ide kell klikkelned. 

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire