Koronavírus: a kínai orvosok helyett a politikusok kapták meg a védőmaszkokat

Startlap - Startlap
Mindeközben az egészségügyi dolgozókról olyan fotók terjednek, amelyeken a kórház padlóján sírva fekszenek a kimerültségtől. Reggeli hírösszefoglaló.

Koronavírus: az egészségügyi dolgozóknak szánták, mégis a politikusok kapták meg a profi védőmaszkokat

A koronavírus  halálos áldozatainak száma Kínában meghaladta a fertőzéssel azonos családba tartozó, 2002-ben induló SARS járványban elhunytak számát. A betegség terjedéséről itt olvashatsz friss információkat.

A kínai állami média csak arról számol be, hogy az ország ura a helyzetnek, pedig akár a védőfelszerelések hiányát is megemlíthetnék, és a könyörtelenül túlhajtott egészségügyi dolgozókat, akiknek azért nem jutott megfelelő védőmaszk, mert inkább a politikusoknak adták. Részletek itt.

Karanténba kerülnek a Vuhanból vasárnap hazahozott magyarok – közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa. Tájékoztatóját ide kattintva találod.

Szakértők új NAT-ról: “Gondolkodásmentes iskolát képzeltek el. (…) Elavult pedagógiai módszereket erősít, a diktálást és a magolást”

Tendenciózusan torzít az új Nemzeti alaptanterv (NAT): az Árpád-korból például csak a győztes összecsapások ismertetése tananyag, a Horthy-kor pedig “talpra állás Trianon után” címen szerepel a dokumentumban. De ez csak egy példa a tanterv problémáira. Ebben a cikkben tanárok és oktatáskutatók mondják el, mi a véleményük az új NAT-ról.

Hétfőtől igényelhető a kisgyermekesek képzési támogatása

Hétfőtől adható be a támogatási kérelem a “Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című kiemelt pályázati felhívásra. A programról bővebben ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Eltűnhet az egyik rettegett daganatos betegség

A magas jövedelmű országokban alig húsz éven belül, száz éven belül pedig világszerte megszűnhet a rák egyik fajtája. Részletek itt.

Orvosok mondták el, hogyan torzítja az egészségügy működését a hálapénz

Fotó: MTI/Komka Péter

Ismét élénk vita zajlik a hálapénz megszűntetéséről, amihez az orvosok szerint sem béremelés, sem a paraszolvencia büntethetősége nem elég. Egy sokkal összetettebb problémáról van ugyanis szó, amelynek megoldásához konfliktusokkal járó, rendszerszintű átalakítás szükséges. Ebben a cikkben két aneszteziológus és egy nőgyógyász beszél a lehetőségekről, és arról, hogy milyen torzulásokat okoz a hálapénz, ami egyébként a jobb ellátásra egyáltalán nem garancia. Azt is elmagyarázzák, hogy a hálapénz miért áll a fejlődés és a változás útjában.

Embertelenül sokba fog kerülni az utolsó 4 kilométer autópálya Sopron és az osztrák határ között, de a dugókat nem szűnteti meg

Kilométerenként 11 milliárd forintért épül az M85-ös autóút utolsó, Sopront az osztrák határral összekötő rövid szakasza, és így a valaha volt legdrágább magyar gyorsforgalmi út lesz. A költséges út nem fog segíteni a torlódásokon, és ebben az osztrák oldal vastagon hibás. Hogyan lett ez a beruházás ilyen drága, és miért olyan nehéz felszámolni az Ausztria felé vezető dugókat? Erről szól ez a cikk.

A londoni késelő egy hete szabadult a börtönből

Sudesh Amman, aki vasárnap két embert megsebesített, majd a rendőrök lelőtték, terrorcselekmény  miatt  ült.

Donald Trump elkövette amivel vádolják, de nem lehet elítélni

Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

A Donald Trump elleni alkotmányos vádeljárás (impeachment) érdemi része véget ért, de az, ahogy idáig eljutott a szenátus, igencsak tanulságos és több szempontból példa nélküli. Az elnököt védő ügyvéd olyan érvvel állt elő, amit egész Amerikában megdöbbenéssel hallgattak.

Erős szélviharokkal térünk vissza az igazi februárba

Hétfőn még sok helyen melegszik 10 fok fölé a hőmérséklet, kedden azonban érkezik a lehűlés és a durva széllökések. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Hvg: Orbán lánya 600 ezres táskával a vállán találkozott...

képcím

Orbánt legkisebb lánya is elkísérte Donald Trumphoz

képcím

Fotókon Orbán Viktor és Donald Trump találkozója