Kórházi fertőzések - Kásler nagy bejelentésre készül

Startlap - Startlap
Még várnunk kell pár napot, hogy megismerhessük a miniszteri rendelet részleteit.

Elkészült a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos miniszteri rendelet – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Kásler Miklós a Semmelweis-napi központi ünnepségen azt mondta, a dokumentum az egyeztetések után néhány napon belül részleteiben is megismerhető lesz.

A témával kapcsolatban a miniszter újságíróknak elmondta, egy komplex cselekvési programot készítettek elő. Kidolgozták az elméletet, a gyakorlatba való átültetést, azt, hogy ezzel kapcsolatban mi a feladata a kórházaknak és a tisztiorvosi hivatalnak.

A rendelet tartalmazza, hogyan lehet a kórházi fertőzéseket tartalmazó regisztereket elkészíteni és a kórházi fertőzések megelőzését kontrollálni – ismertette.
 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról