Kórházi ágyakra gyűjt egy sárbogárdi édesapa, hogy ne a földön aludjanak a gyerekosztályokon az anyukák

Startlap - Startlap
Már 150 ágyat megvásárolt.

Orosvári Zsolt kislánya pár hete kórházba került. Felesége vele tudott maradni, egy e célra szolgáló fizetős ágyon aludt. Amikor a férfi bement látogatásra, akkor tapasztalta, hogy az édesanyák többsége a földön fekve, esetleg széken nyomorogva éjszakázik beteg gyermeke mellett.

„Volt olyan anya, akinek a földön alvás közben megégette az arcát a radiátorcső.”

 „Tudok olyan anyáról, aki 2 hete fekszik a 6 hónapos gyereke mellett a földön” – mesélte Orosvári a 444-nek. Tisztálkodni is csak az erősen szennyezett wc-kben tudnak, ami annyit jelent, hogy törlőkendővel gyorsan áttörlik magukat.

Miután megtudta, hogy sok helyen hasonló a helyzet, egy Facebook-posztban indított gyűjtést tábori ágyakra, melyeket a csecsemő- és gyerekosztályoknak ajándékozna.

Az Anyák az Anyákért Alapítvány és a Social Point Alapítvány, na és persze az adakozók segítségével hamar gyűlni kezdett a pénz, jelenleg 1 millió 700 ezer forint jött össze, melyből 150 darab ágyat tudtak vásárolni, ezeket a jövő héttől már szét is tudják osztani.

A fekhelyek sorsáról Orosvári a beérkező Facebook-kommentek, privát üzenetek és a kórházi megkeresések alapján dönt. Az elején volt olyan intézmény, ahol tagadták a helyzetet, de alapvetően örömmel fogadják az ágyakat.

Az ágyak gyártója először 250 darabban maximalizálta a kedvezményesen leszállított ágyat számát, de az igényeket látva eltörölte ezt a felső korlátot. Orosvári olyan beszállítót választott, aki a későbbiekben javítani vagy cserélni is tudja az eszközöket, ha erre szükség lesz.

Aki adakozni szeretne, illetve további információra kíváncsi, az akciót elindító posztban tud tájékozódni.

 

 

 

 

‼️ – ÁGYAT AZ ANYUKÁKNAK – ‼️📣 Mostantól rajtatok EMBEREKEN múlik, hogy sikerül-e ágyat biztosítanunk a Csecsemő és…

Közzétette: Orosvári Zsolt – 2018. november 23., péntek

Ez is érdekelhet

képcím

Tömeges ételmérgezés egy budapesti kórházban

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Kórházba vonult tervezett prosztatakezelésre a brit uralkodó