Kiderült, mi történt Inárcson a késelés előtt és után - megszólalt az áldozat férje is

Startlap - Startlap
A volt rendőr beismerő vallomást tett.

Július 11-én a reggeli órákban, a Pest megyei Inárcs Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat egyik dolgozóját, a háromgyermekes V.-T. Andreát ügyintézés közben megkéselte egy ügyfele.

Úgy tudni, hogy az elkövető 61 éves Cs. Attila korábban rendőr volt, mostanáig egy hipermarketben dolgozott biztonsági őrként, és súlyos adósságokat halmozott fel. A férfi otthona árverés alatt áll, és rossz anyagi helyzete miatt a legkisebb gyermeket, egy beteg kislányt is elveszítheti a család.

Az ügyészség közleménye szerint Cs. Attilának és a családjának júliusban kellett volna elhagyniuk a házukat. A családsegítőben dolgozó Andrea megpróbált szállást találni nekik, de nem járt sikerrel. A férfi a gyilkosság előtti pillanatokban tudta meg a számára lesújtó híreket, és ekkor vette elő a kését, majd szúrt. A nő a helyszínen meghalt. Ezután átment a közeli polgármesteri hivatalba, ahol bejelentette tettét.

A 24.hu információi szerint a négygyermekes családapa a gyilkosság után leült az épület elé és megvárta a rendőröket.

A Blikk az inárcsi hivatal előtt szólította meg a meggyilkolt Andrea férjét, aki éppen könnyes szemmel gyújtott egy mécsest.

Nincs bocsánat a feleségem gyilkosának! Többet egyelőre nem tudok és nem is akarok mondani

– fogalmazott a férj.

Az asszony két nagyobb gyermekének nagypapája is nyilatkozott röviden:

Ha meglátnám, végeznék vele. Andrea fantasztikus anya, akinek a gyerekein kívül a hivatása volt a legfontosabb

– mondta sírva a férfi.

Beismerő vallomást tett

A férfi beismerő vallomást tett.

Cs. Attila végig együttmüködő volt. Beismerő vallomást tett az őrizetbe vételt követő kihallgatása során

– mondta a 24.hu-nak András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett letartóztatására.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti az áldozatot – közölte az MTI.

A férfit közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A főügyészségi közlemény kitér arra, hogy a bűncselekmény, amelyben nyomoznak, minősített emberölés, ennek büntetési tétele akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.

Ezért a férfi szökésétől okkal lehet tartani, és annak veszélye is fennáll, hogy a gyanúsított szabadon védekezve újabb bűncselekményt követne el. A Pest Megyei Főügyészség ezért kezdeményezte a férfi letartóztatását.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs

képcím

Elhunyt Tordy Géza színművész

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány