Ki kellett volna esnie, de a zsűri új lehetőséget adott Szabó Simonnak

Startlap - Startlap
Ilyen még nem volt a Konyhafőnök VIP-ben.

Nagy volt a tét a pénteki adásban, négy versenyző jutott tovább a középdöntőbe.

Az első feladatban nyúlhússal és répával dolgoztak a versenyzők. Csordás Ákos ételét választotta a zsűri a legjobbnak. A vidéki fiú meglepő ügyességgel dolgozta fel a nyulat, míg a többieknek ez egy kis nehézséget okozott.

A második feladatban a Séf ételét kellett lemásolniuk. Ákos hátráltatása Lakatos Márkra esett, akinek így háttal kellett ülnie, amíg a Séf elkészítette az ételt. Csak a hallására támaszkodhatott. Mégis, eddigi főzései során most haladt a legösszeszedettebben az elemek elkészítésével, ennek ellenére a végén szándékosan lehagyta a fő elemet a tányérról. Nem volt megelégedve az ételével, ezért döntött így.

Mérei Kata nagyot küzdött a feladattal. Odaégett a tésztája, a nagy sietségben elmosogatta a céklalevet, folyós maradt a májkréme és még a zselés rétegek is hiányoztak az ételről. Kata ezek után sem adta fel, az utolsó pillanatig küzdött.

A zsűri döntése értelmében akik felmehettek a galériára és ott lehetnek a középdöntőben: Dobó Ági, Bundy Gergő, Csordás Ákos és Lakatos Márk.

 

A tét a középdöntőbe jutás ma 18:55-től az RTL Klubon! Kinek szurkoltok? #rtlklub #akonyhafonokvip

A Konyhafőnök (@akonyhafonok) által megosztott bejegyzés,

Mérei Kata kiesett a versenyből, ám ami ezután történt, az volt az igazi meglepetés. Ketten kellett volna kiesniük a versenyből. A zsűri előtt Lakatos Márk és Szabó Simon állt, a zsűri Márkot küldte föl a galériára. Úgy döntöttek, látva Simon küzdését, kaphat még egy esélyt. Fördős Zé felajánlotta, hogy újra csatlakozhat a versenyhez, de előröl kell kezdenie mindent. Simon elfogadta az ajánlatot, így legközelebb valamelyik elődöntőben látjuk újra viszont egy csapatversenyben.

Jövő héten új celebekkel folytatódik a Konyhafőnök VIP.

 

Kép: RTL

Ez is érdekelhet

képcím

Budapesten tartott előadást a holokauszttagadó volt iráni elnök

képcím

Megvannak Magyar Péter fővárosi jelöltjei

képcím

A Fidesz karaktergyilkossági sorozata csak megerősíti Magyar...