Kevesebbet hívják szerepelni Lang Györgyit, annyira félnek a megrendelők a kerekesszéktől

Startlap - Startlap
Miközben a nézőket egyáltalán nem zavarja az, hogy az énekesnő gurulva érkezik a színpadra.

Évekig nem vette komolyan betegségét, majd végül kerekesszékbe kényszerült, de életkedve mit sem változott Lang Györgyinek. A művésznővel Jakupcsek Gabriella beszélgetett arról, hogyan érinti a lelkét és a munkáját a sclerosis multiplex, amit alig pár évvel azután diagnosztizáltak nála, hogy lediplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán – számolt be az ATV.

Amikor az első tüneteket észlelte, épp Pécsre tartott: kettős látása volt, ezért végül fél szemét letakarva sikerült csak eljutnia a városba. Itt a szemészet felé vette az irányt, ahol azt mondták, minden rendben van az egészségével, de javasolták, hogy a neurológiára is látogasson el. Amikor végül közölték vele, hogy mi a baja, egyáltalán nem vette a lelkére a betegségét, hiszen ekkor még szinte teljesen tünetmentes volt, és azt se tudta, mi is az a sclerosis multiplex.

Ha lett volna internet, akkor lehet, hogy jobban megijedtem volna

– fogalmazott az énekesnő, aki aztán a következő húsz évben nem tapasztalt különösebb gondokat a sclerosis miatt, később azonban az állapota elkezdett romlani. 

 

Aki látogatta a koncertjeinket, az látta, hogy kicsit kevesebbet táncolgatok, aztán mindig volt ott egy dolog, amire le lehetett ülni, aztán utána ültem, aztán egyszer csak juj, begurultam. (…) Aggódtam azon, hogy a nézők ezt hogy fogadják el. És teljesen jól. Képzeld el, hogy legkevésbé a nézőket érdekli ez az egész. Sokkal jobban érdekeli a megrendelőt, hogy úristen milyen nehézségekkel jár.

 

A megrendelőket olyannyira zavarja a kerekesszék, hogy ez a felkérések számában is érezhető. Hozzáteszi: azt, hogy az állapotából kifolyólag milyen plusz segítséget igényel, vagy éppen mi az, amire fizikailag képtelen, nem merik tőle megkérdezni. De a kellemetlen bánásmód nem szegi kedvét:

 

Nem lettem depressziós tőle. Nem vagyok egy ilyen szomorkodó alkat.

Arra a kérdésre, hogy mit változtatott meg a betegsége, így felelt:

Nyilván a gizdaságom meg a nagyképűségem egy kicsit alábbhagyott. Amikor még rendesen a csúcson voltunk a Pa-dö-dővel, akkor azért én egy elég furcsa lány voltam. Nem voltam feltétlenül szociálisan alkalmas arra, hogy az emberekkel mindig koncert után face to face kapcsolatot vegyek fel

Lang Györgyi pozitív szemlélete olyan erős, hogy még a halált se gondolja szomorúnak:

Ez egy vidám dolog. Amikor először láttam a Philadelphia című filmet, és abban van, amikor meghal a Tom Hanks, és a halála után bulit csapnak. és akkor jöttem rá, hogy ez így van, csak arra kell emlékezni, ami jó volt, ami szép volt vele, ami buli volt. Voltak szomorú dolgok, kész ennyi. Örüljünk neki, hogy most tíz percig találkozunk.

Ez is érdekelhet

képcím

Végső búcsút vettek Lang Györgyitől

képcím

Lang Györgyitől június 13-án búcsúznak

képcím

Így búcsúznak Lang Györgyitől a magyar hírességek