Két rendőrautó koccant Debrecenben, a fél kapitányságot kivezényelték

Startlap - Startlap
Állítólag ez a protokoll.

A debreceni Füredi út – Böszörményi út kereszteződésében kedden délelőtt két rendőrautó ütközött, a balesetben senki sem sérült meg komolyabban. Ebben még talán nincs is semmi furcsa, a vezess.hu azonban észrevette, hogy az eset helyszínére nagyjából annyi megkülönbözető jelzéssel ellátott járművet vezényeltek, mintha “minimum egy orosz delegáció” érkezett volna a városba. “Szinte már csak a TEK hiányzott” – írja az oldal.

A lap megkereste a rendőrséget, akik indokoltnak tartják a tömeges kivonulást

A helyszíni beavatkozás során megjelent a szolgálatirányító parancsnok, a helyszíni szemlét lefolytató baleseti helyszínelő, megerősítő erőként további egy egység baleseti helyszínelő illetve forgalomirányítási feladatok ellátása érdekében további egy gépkocsizó járőrpáros. Tekintettel arra, hogy a közúti közlekedési baleset helyszíne két főutat érintő, nagy forgalmat lebonyolító közlekedési csomópont, szükség volt a megfelelő létszámú jelenlétre, a helyszíni szemle megfelelő és lehető leggyorsabb lefolytatása céljából

– írta a Debreceni Rendőrkapitányság, és azt is hozzátették, hogy egy óráig tartott a helyszínelés.

Ez is érdekelhet

képcím

Tagadja a rendőrség Magyar Péter állítását

képcím

Nyomoz a rendőrség a Richter Cirkuszban történt súlyos baleset...

képcím

Erős fotókon Magyar Péter debreceni tüntetése