Kásler kirúgta, a SOTE máris fontos feladatokkal bízta meg az OORI volt főigazgatóját

Startlap - Startlap
A jelek szerint Kásler Miklóssal ellentétben sokan elégedettek Cserháti Péter munkájával, akit Kásler Miklós egyik napról a másikra távolított el az Országos Rehabilitációs Intézet (OORI) éléről, az intézmény dolgozói szerint alaptalan indoklással. Esti hírösszefoglaló.

Kásler kirúgta, a SOTE máris fontos feladatokkal bízta meg az OORI főigazgatóját

Cserháti Pétert Kásler Miklós arra hivatkozva távolította el az Országos Rehabilitációs Intézet (OORI) éléről, hogy az intézet nem teljesítette a kormányzat járványvédelmi utasításait. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint Cserháti nem szabadította fel az általuk kért több mint 200 ágyat. A főigazgató mellett húsvétkor demonstrációt tartottak az OORI dolgozói, majd nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz és Pintér Sándorhoz, amelyben azt írták, minden utasítást végrehajtottak. A jelek szerint Kásler Miklóssal ellentétben sokan elégedettek Cserháti Péter munkájával: a SOTE friss közleménye szerint jelentős, a koronavírus-járvánnyal is összefüggő feladatokkal bízták meg a volt főigazgatót. Minderről részletesebben itt olvashatsz. 

Szijjártó Péter bejelentette, hogy 100 ezer maszkot adományoztunk az olaszoknak, az ellenzék kiakadt

Szijjártó Péter soron kívül kért napirend előtti felszólalásában kedden arról tájékoztatott, hogy folyamatos az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök behozatala, a Kína és Magyarország közötti légihíd húsvét idején is megállás nélkül üzemelt. A külgazdasági és külügyminiszter tételesen fesorolta az eddig beérkezett rendeléseket, és arról is beszámolt, hogy mely országoknak mennyi védőfelszereléseket biztosítottunk. Szijjártó felszólalását heves ellenzéki nemtetszés követte. Részletek itt.

Már egy dunakeszi idősek otthonában is felbukkant a koronavírus

Koronavírust azonosítottak egy dunakeszi magán fenntartású otthonban, ahol krónikus pszichiátriai betegségben, Alzheimer-kórban vagy sclerosis multiplexben szenvedő idősek élnek. Az esetről Gyöngyösi Sándor, a bentlakásos intézmény vezetője, valamint Dióssi Csaba polgármester nyilatkozik ebben a cikkben.

“Délben beküldtem az űrlapot, (…) majd délután jött az újabb levél, (…) elbírálták a kérelmet, és néhány napon belül ott lesz a számlámon az 1000 euró” – egy Ausztriában élő magyar elmesélte, hogyan működik náluk a kisvállalkozások támogatása

Fotó: Thomas Kronsteiner/Getty Images

A Bécsben élő magyar vállalkozó két évvel ezelőtt nyitotta meg ausztriai panzióját, amely a pandémia miatt teljesen leállt, a bevétele jelenleg gyakorlatilag nulla. A hasonló kisvállalkozások megmentésére Ausztriában már márciusban támogatási alapot hozott létre a kormány. A magyar panziótulajdonos is ennek az állami segélynek segélynek köszönhetően nem fog csődbe menni, és nem kell hitelt felvennie. Ebben a cikkben ő meséli el, milyen – magyar szemmel megdöbbentően gördülékenyen – működik a szomszédainknál a vállalkozások segélyezésének rendszere.

A DK felszólította a kormányt, hogy állítsa le Kásler Miklós “ámokfutását”

A párt egészségügyi szakpolitikusa, László Imre online sajtótájékoztatóján Kásler Miklós miniszter azon intézkedésére reagált, amelyben a kórházi ágyak tömeges felszabadítását rendelte el. Ha érdekel László álláspontja, akkor itt folytasd az olvasást.

“Együttműködés helyett egy hazug és méltatlan támadássorozat kaptam a kormánytól” – Karácsony Gergely pontokba szedte tényeket a fővárosi idősotthonokban tapasztalható járványhelyzetről

Múlt hét szerdán meghívás kaptam a kormányülésre, ahol képviseltem az önkormányzatok szempontjait a járványügyi védekezések kapcsán. Úgy tűnt, hogy van némi esélye egy valódi nemzeti összefogásnak, ami különösen fontos lenne ilyen nehéz időkben. Együttműködés helyett azonban egy hazug és méltatlan támadássorozat kaptam a kormánytól. Abban hiszek, hogy a rágalmakra tényekkel kell válaszolni 

– olvasható a főpolgármester keddi Facebook-posztjában, amelyben a budapesti idősotthonokban terjedő járvány miatt őt ért kormányoldali kritikákra reagált. Karácsony Gergely5 pontban, egy rövid és közérthető képen foglalta össze a tényeket a koronavírussal és a fővárosi idősotthonokkal kapcsolatban. Íme.

A Külügyminisztérium 160 millióért tervezteti meg a Párizsi Magyar Intézetet

A különösen időzített tenderről erre a linkre kattintva olvashatsz.

14 300 üzletet nyitottak ki újra Ausztriában, minél előbb újraindítanák a gazdaságot

Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden délelőtt bécsi sajtótájékoztatón közölte, hogy ismét megnyitnak a kisebb üzletek. Több bolt bejáratánál már a nyitás előtt hosszú sorok álltak. Az osztrák korlátozó intézkedések lazításáról itt írnak bővebben.

Donald Trump olyan koronavírus-sajtótájékoztatót tartott hétfőn, hogy veterán Fehér Ház-tudósítók is azon hüledeznek azóta

Mióta felütötte a fejét az új koronavírus, Donald Trump egymás után produkálja a furcsa szerepléseket, de hétfői sajtótájékoztatója még a szokásosnál is durvábbra sikerült. A dolog előzménye az, hogy a hétvégén a New York Times egy hosszú cikkben foglalta össze, hogyan késlekedett az amerikai vezetés az érdemi járványellenes intézkedésekkel. Az írás nem kicsit dühíthette fel az elnököt, Trump ugyanis a hétfői sajtóeseményre egy egész videós prezentációval készült válaszként… Részletek itt.

Márciusban még arról volt szó, nem lesz leépítés, most mégis tömeges elbocsátást jelentett be a Wizz Air

Fotó: Thierry Tronnel/Corbis via Getty Images

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója pontosan egy hónappal ezelőtt az Indexnek adott interjújában akkor arról beszélt, hogy másfél milliárd eurós tartalékuknak köszönhetően akkor is nagyjából három évig tudnák finanszírozni magukat, ha egyetlen repülőgépük sem száll fel, és nem terveznek leépítést. A vállalat friss közleményében ezer fős elbocsátást, munkaidő-csökkentést, kevesebb fizetést és gépkivonásokat jelentettek be. A témáról itt találsz részletes információkat.

Ez is érdekelhet

képcím

Nyílt levelet írt Orbánnak Karácsony

képcím

Magyar Péter közös élő vitára hívja Orbánt és Gyurcsányt a...

képcím

Gyurcsány Ferenc nekiment Magyar Péternek, de a nevét egyszer se...