Károly, a reptéri rakodómunkás: A fizetésünkbe van kalkulálva az ellopott szajré

Az utóbbi időben bejárták a sajtót a Ferihegyen kifosztott csomagokról szóló hírek, és végül még a légi közlekedési hatóság szerepét betöltő minisztériumi főosztály is vizsgálatot indított, mégsem lett semmi következménye az eseteknek, leszámítva a reptéren tapasztalható megnövekedett rendőri jelenlétet. A 168 óra arra kereste a választ, hogy vajon hogyan válhatottt tradícióvá a budapesti reptéren a csomaglopás. 

Senkinek nem érdeke felborítani a rendszert, mivel a fizetésünkbe be van kalkulálva a szajré értéke. A fejesek mindenhol tudják, hogy ez kemény munka, nem végzi el akárki. Naponta több tonna súlyt mozgatok meg húszkilós részletekben, hóban, fagyban, ötven fokban, reggel négytől éjjel kettőig. Vagy megfizetik ezt a munkát, vagy hagynak lopni, más megoldás nincs

– foglalja össze a helyzetet a Károly álnevű ferihegyi rakodó. Károly külfödre készül, ott is rakodni fog, de lopni már nem, mivel ott nem lesz rá szükség. 

A rendszer évtizedek óta elnézi a fosztogatást, amit a külföldi utasok jó része nem is jelent, és igen gyakran a biztosító állja a cehet. Egy egész maffiahálózat épült ki, amely a csomagokban rejtett értékekre vadászik: a fosztogatásban reptéri sofőrök, mentősök, biztonsági emberek közreműködnek. Az ország egyik legszigorúbban védett létesítményében semmit sem tudnak kezdeni a relatíve primitív bűncselekményre épülő hálózattal. 

Ha felmondanak a rakodóknak, igen nehéz helyettük újat találni, hiszen tényleg kőkemény fizikai munkáról van szó, amihez ráadásul a tiszta előélet is feltétel. És a létszámokkal most is gondok vannak: aki sokat repül, az pontosan tudja, hogy nálunk extrém sokat kell várni a poggyászokra.

A csomagokat a raktérbe pakoláskor nyitják fel, és egy egész tömeg segíti a lopásokat

A bőröndökbe két ponton lehet észrevétlenül belenyúlni: a poggyászkocsin, a szortírozás után, illetve akkor, amikor a gép rakterébe helyezik őket. A tolvajok leginkább az utóbbi terepen garázdálkodnak. Ahol bekamerázták a csomagteret, ott alig nyúlnak bele a poggyászokba, de a légitársaságok többsége nem költ ilyesmire. A zseb nélküli munkásruha kötelező viselete, illetve a testkamera is sokat segítene.

Károly elmesélte, hogy egy ideig a reptéri egészségügyi személyzettel szövetkezett a csomagmaffia: az embereket a termináltól a repülőgépig szállító, majd visszafele megüresedett tolókocsikon és hordágyakon vitték ki a biztonsági zónából az eltulajdonított értékeket. 

Felmerül a kérdés, hogy miért nem fizetnek többet a rakodóknak?

Az egyik földi kiszolgáló középvezetőjének elmondásai szerint a rakodók 90 százaléka nem nekik, hanem alvállalkozóknak dolgozik.

A mi tulajdonosainknak is kell a nyereség, nem akarják közvetlenül foglalkoztatni a melósokat. Adott egy összeg, ennyiből kell kihozni járatonként a rakodást, mi nem fizetünk többet. Minket nem érdekel, miként oldja meg az alvállalkozó a dolgot. Léteznek kreatív megoldások

– fogalmazott a középvezető, ugyancsak név nélkül. Így tehát a földi kiszolgáló cégek alatt szerveződött szövevényes alvállalkozói rendszerben működnek a rakodókat foglalkoztató cégek, akik már-már a szürke zóna tagjai. Trükköznek az adókkal, a járulékokkal, meg amivel csak lehet, hogy ők is levehessék a saját nyereségüket. A két legjelentősebb földi kiszolgáló, a török érdekeltségű Celebi és a Malév GH pedig egymást versengve próbálják lenyomni az árakat.

Az utóbbi időben nyilvánosságra került csomaglopások egyébként 95 százalékban a Celebihez tartozó járatok utasainak poggyászát érintette. A cég már rutinos: tavaly nyáron három felsővezetőjüket vezették el bilincsben a repülőtérről, mivel csúszópénz átvétele közben tetten érték őket. Így nem olyan meglepő, hogy miért nem zavarja őket, ha az alkalmazottaik is tilosban járnak.

A rakodók így sem visznek haza sok pénzt

A reptéri rakodómunkások többsége hónapról hónapra él, épp úgy, mint más melósok. Azok persze, akik a hálózat tetején ülnek, feltehetően sokkal jobban keresnek a lopásokon.