Kálmán Olga Simicskáról: "Lenne hozzá ötezer kérdésem"

Startlap - Startlap
Plusz mára is jutott kórházas hír, és persze bűnügy is, valamint a Corvinus sorsáról is döntött a kormány. Hírösszefoglaló.

Megszavazták a családvédelmi akciótervet

Egyedül a DK szavazott nemmel, a Párbeszéd képviselői pedig tartózkodtak, így az Országgyűlés 176 igen, 10 nem, és 6 tartózkodó szavazattal elfogadta Kásler Miklós törvényjavaslatát a családok támogatásáról. 

Hogy pontosan mit jelent a július 1-jén hatályba lépő törvény, és miként zajlott a szavazás, arról itt vannak a részletek:

További cikkek a családvédelemről: 

Távozik a veszprémi kórház éléről az igazgató

Csaknem három év után menesztették Dávid Gyulát, a Csolnoky Ferenc kórház vezetőjét. Ez az a veszprémi kórház, ahol több probléma is volt az utóbbi időben: tömegesen szüntettek meg ágyakat, és összevontak osztályokat a durva szakdolgozóhiány miatt.

Részletek az igazgató kirúgásáról, és az intézményről szóló nem túl fényes hírek a közelmúltból:

Kiskorú lányokat fenyegetett pisztollyal egy nagykőrösi férfi

A 37 éves férfi pár nappal ezelőtt késsel és pisztollyal szeretett volna rendezni egy konfliktust az utca közepén, ami barátnője, és annak kiskorú lányismerősei között pattant ki.

 

Forrás: police.hu

További részletek az esetről:

Kiengedték Gulyás Mártont a Gyorskocsi utcai fogdából

Hétfőn délelőtt szabadon engedte a rendőrség Gulyás Márton közéleti aktivistát, aki ellen garázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot egy 2016-os városligeti ügy kapcsán. Gulyás saját maga vonult be a rendőrségre, ahol majdnem a maximálisan engedélyezhető ideig volt őrizetben. 

Hogy miért körözték Gulyás Mártont, arról itt olvashatsz:

Orbán levélben kéri az EU-n kívüli magyarok szavazatait az ep-választásra

Az EU-s szabályok szerint minden ország egyénileg dönthet arról, hogy külföldön élő állampolgárainak biztosít-e szavazati jogot az európai parlamenti választáson. Semjén Zsolt tavalyi módosítása nyomán a májusi EP-választáson a kárpátaljai, a vajdasági, vagy a tengerentúli magyar állampolgárok is leadhatják a voksukat. Orbán Viktor minden EU-n kívül élő magyar állampolgárt levélben értesít a szavazati jogáról.

Orbán Viktor leveléről, és az külhoni EP-szavazásról bővebben:

Kálmán Olga: A fél karomat adnám egy Simicska-interjúért. Lenne hozzá úgy ötezer kérdésem

Az újságíró érdekfeszítő nagyinterjút adott a politikáról, a munkájáról, arról, hogy miért nem indul a főpolgármesterségért, a decemberi tüntetésekről, a terveiről, meg még egy csomó minden másról, szokásához híven kifejezetten őszintén. 

 

A beszélgetés teljes szövegéért ide kattints:

További cikkek Kálmán Olgáról:

Egy vagyonkezelő alapítványra bízta a kormány a Corvinust

133 igen, 54 nem, valamint 4 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés a Maecenas Universitatis Corvini Alapítványról, illetve az alapítvány és a Budapesti Corvinus Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslatot. Ennek értelmében július elsejétől az egyetem fenntartói jogai ehhez a vagyonkezelő alapítványhoz kerülnek.

Bővebben a témáról:

Képes kapcsolódó
Balra igazított
Posztok:
Hír-szem # A Fidesz egy alapítványra bízta a Corvinus fenntartói jogait
TörlésSzerkesztés

Ez is érdekelhet

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Sulyok Tamás kitűzte a 2024-es választások időpontját

képcím

Az MTI megtagadta egy Orbán Viktorral kapcsolatos sajtóközlemény...