Jó esetben 210 napig fogják felújítani az M7-es 20 km-es szakaszát

Startlap - Startlap
A munkaterület mellett 60, illetve 80 kilométer per órás sebességkorlátozás lesz érvényben.

Több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala, a 90-es és a 111-es kilométerszelvény között – közölte Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.

A Balatonvilágos és Zamárdi közötti munkálatok a közlemény szerint szerdán kezdődnek és várhatóan 210 napi tartanak majd.

A beruházás első ütemében a 102-es és 111-es kilométerszelvények között kezdik el a felújítást, illetve a 92-es, 94-es, 100-as és 102-es kilométerszelvényeknél lévő hidaknál végeznek javítási munkát.

A munkaterület mellett 60, illetve 80 kilométer per órás sebességkorlátozás lesz érvényben – tették hozzá.

Az átfogó munkálatok során a kivitelezők a teljes, Letenye felé vezető pályaoldalt felújítják, a külső sávon modern, innovatív és környezetbarát technológiát, úgynevezett hideg REMIX eljárást alkalmaznak, mellyel az elbontott útalap jó részét újrahasznosítva építik ki az új alaprétegeket, majd ezt követően új kopóréteget terítenek a szakemberek – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

képcím

Ennyi pluszpénz érkezik a nyugdíjasok számlájára

képcím

Megkapta az eutanáziát a megerőszakolt holland kamasz

képcím

Autópályán sétáló férfit gázoltak halálra...