Itt a hivatalos adat, kiderült hány magyar él a briteknél

Startlap - Startlap
Meglepő szám, ez már nem kisvárosi lépték.

A szigetország statisztikai hivatala közzétette a 2017-es hivatalos éves jelentését arról, hány külföldi él a az országban.

A helyi lapok ezek alapján főként azzal foglalkoztak, hogy igazán sok román állampolgár érkezett egyetlen esztendő alatt hozzájuk, illetve hogy még mindig rengetegen vannak a lengyelek (hihetetlen, de több mint 900 ezer él náluk). Illetve azt emelték ki, hogy a népesség tizede már nem brit.

Az Index áttekintette a magyarokra vonatkozó részeket, de a brit statisztikusok által alkalmazott becslési hibahatárok elhagyásával.

Ezek alapján kiderült, hogy

  • Az Egyesült Királyságban (Nagy-Britannia+Észak-Írország) élő magyarok száma, amennyiben magyar = Magyarországon született: 93 ezer, ebből 41 ezer férfi, 53 ezer nő. 2016-ban ugyanez: 91 ezer magyar, 44-47 ezer arányban a férfiak-nők. 2015-ben: 80 ezer magyar, 38-42 ezres arány. Magyarország ezzel egyébként a 27. a nemzetek listáján.
  • Az ott élő magyarok száma, amennyiben magyar = magyar állampolgár: 98 ezer (43 ezer férfi, 55 ezer nő). A különbséget az előző számhoz képest valószínűleg a külhoniak illetve a briteknél született magyarok okozhatják. Egy évvel azelőtt 94, azelőtt 82 ezer volt ez a szám.
  • A nem a briteknél született, de ott élő magyar állampolgárok közül a statisztika szerint 87 ezren magyar állampolgárok, 5 ezren brit állampolgárok, 2 ezren pedig más állampolgárságúak.
  • A magyarok közül 7 ezren vannak, akik a briteknél születtek, 87 ezren Magyarországon, 5 ezren más országban születtek. 2015-2016-ban 4-4 ezer magyar volt a statisztikákban. Vagyis egy év alatt háromezer magyar született ott.

Forrás: Index

 

Ez is érdekelhet

képcím

Nagy-Britannia: Szigorodik a bevándorlás és a munkavállalás

képcím

Eurostat: Magyarország az EU második legszegényebb országa

képcím

Súlyos incidens történt Nottinghamben