Itt a dal, amiért 18 ezer kilométert utazott Radics Gigi

Megérkezett az Álomutazó  legfrissebb dala, a Felhőkre színesen.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-12-04 10:56

Megérkezett tavaly nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical legfrissebb dala. A zenét, mint a korábbi 17 dalban, Rakonczai Viktor, a szöveget Orbán Tamás jegyzi, az új dalt a musical történetének két „reklámarca”, Radics Gigi és Varga Viktor énekelte fel. A dal itt hallható: 

Az Álomutazóban tavaly nagyon klassz számokat énekeltünk Varga Viktorral, de ez a mostani mindent visz

– mondja Gigi, aki Új-Zélandon kapta meg a zenét és szöveget és 18 ezer kilométert utazott azért, hogy felénekelhesse.

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab egy olyan világban játszódik, ahol már senki sem alszik, ezért senki nem is álmodik. Az emberek napi 24 órát dolgoznak, a gyerekek szinte az egész napjukat a suliban töltik, és csak azért mennek haza, hogy megcsinálják a házi feladatot. Az élet minden területét a mesterséges intelligencia irányítja, és még a pislogás is a hatékonyság elleni bűntettnek számít. A történet főhőse, Tomi, a tízéves kissrác azonban egy álombárány segítségével harcba indul az álomvilág megmentéséért. A darab idén karácsony körül ismét színpadra kerül.

Az azóta aranylemezes hanghordozón lévő 17 dalt Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi és Hajdu Steve, Varga Viktor, Zséda, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Falusi Mariann és Ábel Anita énekli. A most megjelent 18. dalt, a Felhőkre színesent ismét Radics Gigi és Varga Viktor, szerepük szerint Reklám Marcsi és Reklám Marci kapta, akik a tavalyi darabban két dalt is sikerre vittek. A hamarosan csomagban megjelenő Álomutazó CD-t és a tavalyi, nagysikerű előadást tartalmazó DVD-t a Magneoton kiadó jegyzi.

Mai nap hírei

Hoteligazgató: aki nincs beoltva, azt teljesen kizártuk a szállodai rendszerből

novekedes.hu10 órája

Áder János felszólalt a sokféleség mellett

168.hu12 órája

Harmincéves villamosokat vesz a főváros

vg.hu13 órája

Cristiano Ronaldo egyetlen mozdulatától 4 milliárd dollárt zuhant a Coca-Cola értéke

igenyesferfi.hu14 órája

Csobbanni akart egyet a 13 éves fiú a hőségben, holtan bukkant elő a vízből

metropol.hu15 órája

Sokaknak kell a 219 ezer forint támogatás

privatbankar.hu16 órája

Döntöttek: Szijjártó Péter lett az operatív törzs vezetője

nyugatifeny.hu18 órája

4 milliárd dollárt bukott a Coca-Cola, miután Cristiano Ronaldo elpakolta az üvegeket a sajtótájékoztatón

mfor.hu18 órája