Interjút adott a két férfi, akiket állításuk szerint gyerekkorukban Michael Jackson zaklatott gyerekkorukban

Startlap - Startlap
'Még sosem csinált mással ilyet, én vagyok az első.'

„Még sosem csinált ilyet mással, én vagyok az első” – ezt mondta Michael Jackson mindkét férfinak, akik azzal vádolják a zenészt, hogy gyerekkorukban szexuálisan zaklatta őket.

Wade Robson és James Safechuck vallomása alapján készült a Leaving Neverland című dokumentumfilm. Most először adtak interjút Jacksonhoz fűződő kapcsolatukról.

Ott volt az a sok gyerek, Michael mégis engem választott. Azt is mondta nekem, hogy még sosem csinált ilyet mással, én vagyok az első. Ettől csak még különlegesebbnek éreztem magam. Engem választott és szeret

– mesélte Wade Robson a CBS This Morning című műsorában. Öt éves volt akkor, egy táncverseny megnyerése után találkozott Jackóval.

Velem is ugyanez volt. Szoros kapcsolat volt köztünk, így nem kondultak meg a fejemben a vészharangok. Úgy tekintettem a dologra, hogy szeretjük egymást, próbáljuk boldoggá tenni a másikat. Nekem is azt mondta, hogy én voltam az első. De gyerekként nem is nagyon értettem, hogy ez mit jelent

– nyilatkozta James Safechuck, aki egy reklámforgatáson ismerte meg az énekest.

Úgy vélik, hogy rajtuk kívül több áldozata is lehetett Jacksonnal. A popkirály családja viszont tagadja a vádakat.

Megkérdezték tőlük azt is, hogy nyilvánosságra hozták volna a velük történteket akkor is, ha a zenész még élne. Robson azt felelte, hogy valószínűleg ugyanúgy kiállna magáért, Safechuck pedig azt, hogy lehet, hogy akkor a sírba vitte volna magával ezt a titkot.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Megérkezett a 2022-es adócsomag

képcím

Népszava: Az Országos Kórházi Főigazgatóság a műtétek...

képcím

Gyurcsány egyértelműen reagált Karácsony zsarolási vádjaira