Így találtak rá Andy Vajnára vasárnap reggel - megrázó részletek

Startlap - Startlap
Nem volt előjele a bekövetkező tragédiának.

A Blikk információi szerint Andy Vajna rózsadombi otthonában hunyt el. Vasárnap reggel az ágya mellett találtak rá a filmes szakemberre.

Aznap reggel szokásával ellentétben nem ment reggelizni, ezért a gondnok a hálószobájában kereste Vajnát, akire az ágya előtti szőnyegen talált rá. Megpróbáltak újraéleszteni, de már nem sikerült megmenteni az életét

A lap úgy tudja, felesége, Vajna Tímea rögtön repülőgépre ült, hogy hazautazzon Budapestre a Colorado állambeli Aspenből. 

Nem volt előjele

A Blikk úgy tudja, Andy Vajna szombaton este még barátokkal vacsorázott, semmi nem utalt a bekövetkező tragédiára.

Barátja, Hámori Eszter publicista pénteken este találkozott utoljára a producerrel, aki ugyan fáradtságra panaszkodott, de a frontra fogták a dolgot.

Mivel korábban egy közös barátjuktól rossz híreket hallott, az újságíró rákérdezett Vajna egészségi állapotára.

– Andy elismerte, hogy egy hirtelen rosszullét után azonnal bement a kórházba, és hogy az orvosok szerint ez volt a szerencséje. Nem mondta, ez mikor volt, de úgy beszélt a dologról, mint amin már túl van. (…) Tele volt tervekkel, új rádiót is szeretett volna indítani. Nem látszott rajta, hogy már csak egy napja van hátra – tette hozzá megrendülten Hámori Eszter.

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt Tordy Géza színművész

képcím

Elhunyt Dobor Dezső sportújságíró

képcím

Elhunyt Szilágyi István