Így húzza le a turistákat egy luxusétterem a Halászbástyán

Startlap - Startlap
Trükkös módszerrel fizettetnek duplán a kilátásért.

Duplán kell fizetni annak, aki a budapesti Halászbástya minden oldaláról szeretné megnézni a kilátást, a hatósági belépőjegy mellett egy étterem is pénzt szed a panorámáért – írja a HVG. Korábban már eltiltották ettől, de most üdítőt is adnak a kilátás mellé, így vendéglátásnak számít a szolgáltatásuk.

1000 forintért lehet feljutni a Halászbástyára a Szent István-szobornál, de a másik oldalról hiába próbálkoznak a turisták a megvásárolt jeggyel, a Halászbástya Étterem újból pénzt kér.

Márciusban már küldtek az étteremnek hivatalos felszólítást az illegális jegyárusítás befejezésére, ellenkező esetben kilátásba helyezték az egyébként 2027-ig szóló bérleti szerződésük felmondását.

Itt jött a „csel”: nem a kilátóra árulnak belépőjegyet, hanem az átvariált díj árába bekerült egy pohár üdítő is, így ez már vendéglátóipari tevékenységnek számít, nem pedig közvagyonért duplán szedett beléptidíjnak.

A HVG információi szerint nem kapott az étterem újabb felszólítást, illetve a felmondást sem kezdeményezték, ezekből feltételezhető, hogy az önkormányzat szerint a jelenlegi eljárás rendben van.

Megszólalt az étterem ügyvezetője

Az étterem ügyvezetője, Pázmándi András kifejtette, hogy cégük nem a kilátásért kér pénzt, hanem vendéglátásért és turisztikai szolgáltatásért. A bérleti díj fejében rekonstruálást, illetve állagmegóvást is végeznek.

„A Budapestre látogató turisták több mint 90 százaléka eljön a Várba, és mi ennek tudatában dolgozunk azon, hogy maximális tartalommal töltsük meg számukra ezt az élményt. Tudjuk, hogy kivételes helyen működünk, a Halászbástya egy ablak Magyarországra. A belépéskor kért összeg miatt eddig nem voltak nézeteltéréseink a turistákkal. Tapasztalatunk szerint a látogatók nincsenek tisztában azzal, hogy a Halászbástya ezen része nem egy ingyenes kilátóhely, hanem egy étterem és hozzá tartozó kávézóterasz. A műemlék nem a magyar adófizetők pénzéből lett felújítva, hanem egy általunk finanszírozott, 650 millió forintos beruházás eredménye. Korábban 280 forintot kértünk belépéskor a vendégeinktől vendéglátó szolgáltatásra. Erről tértünk át a 840 forintos díjra, amely teljes egészében lefogyasztható, valamint amelyért cserébe, megtekinthetnek egy modern, 3D-s makettet is a fővárosról. Korábbi tapasztalataink alapján, több szemeteléssel, illetve rongálással járt, ha nem kértünk pénzt a belépéskor. A kilátó állagmegóvásán túl azt is fontosnak tartom, hogy vendégeink nyugodt körülmények között élvezhessék az általunk nyújtott szolgáltatásokat. Nekünk a vendégeink nyugalmát is biztosítani kell, akik a kávéjukat sem tudnák nyugodtan meginni, ha percenként elözönlené a helyet egy külföldi turistacsoport selfie-botokkal hadonászva.”

Ez is érdekelhet

képcím

Kínai elnök Budapesten: itt lesznek lezárások

képcím

A Keleti pályaudvarnál ért véget az Élet menete

képcím

Magyar Péter bejelentette, kiket indít Budapesten a Tisza