Hűsölési praktikák a munkahelyen vagy az irodában

Startlap - Startlap

Bár a modern irodákban már napjainkban mindenhol van légkondi, még előfordulhat, hogy különféle okok miatt meg kell küzdenünk a 40 fokot közelítő hőséggel vagy éppen a mellettünk levő ablakot bombázó napsütéssel. Néhány apró, a kollégákat és a házirendet nem zavaró praktikával azonban nagyban javíthatjuk saját komfortérzetünket.
Mivel a hőség elleni küzdelem legfőbb célja a testünk, illetve a benne keringő vér hűtése, alapvetően erre érdemes koncentrálni, illetve lehetőségeket keresni. Az egyik leghatékonyabb hűsítő módszer, ha a csuklónk belső felét hűtjük, hiszen ott vékony a bőr, ugyanakkor több vastag ér is átfut a területen.

Választhatunk, hogy mi a kényelmesebb számunkra: félóránként kimegyünk és a vízcsap alá tartjuk a kezeinket, törölközőt nedvesítünk be és hol az egyik, hol a másik csuklónkra tekerjük, esetleg jeget készítünk magunk mellé kis tálkában az asztalra, és pár percenként átkenjük vele a csuklónkat. Lehet már olyan zselés hűtőpárnákat kapni, amelyek a fagyasztóból való kivétel után sokáig tartják a hőmérsékletüket. Ezek nagy előnye, hogy nem csöpög, mint a jég.

A vér lehűtésének kiváló eszköze a hideg italok fogyasztása. Legyen mindig kéznél egy nagy pohár hideg víz, amelyet érdemes citromkarikával, uborkával, mentával ízesíteni. Ne felejtsünk el minden második-harmadik pohár vízbe kevés bányászott sót (Parajdi, Himalája) tenni, mert a megnövekedett folyadékfogyasztás a fokozott izzadással együtt gyorsan kimossa a szervezetünk ásványianyag-tartalékait!

Ez is érdekelhet

képcím

Hálapénzt fogadott el egy főnővér, vesztegetés miatt megindult...

képcím

Koronavírus: Magyarország helyzete világszinten egyedülálló

képcím

Fagyi készült rovarból, ráadásul nagyon egészséges