Hosszú Katinka: Most egy kicsit behúzom a féket

Startlap - Startlap
Közleményt adott ki az úszónő.

Háromszoros olimpiai bajnokunk nem vesz részt a hétvégi FFN Golden Tour versenysorozat első állomásán Nizzában.  Hosszú Katinka mindezt a szervezők felé is megerősítette kedd reggel kiadott közleményében.

„Sok dolgot átgondoltam, mérlegeltem az elmúlt napokban az idei versenyzésemmel kapcsolatban, és nemcsak a jelenlegi fizikai állapotom, valamint a sérülésveszély miatt. (…) Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok indulni versenyeken, folyamatosan készülök most is, hiszen imádok úszni, eszembe sem jutott, hogy abbahagyjam, csak most egy kicsit behúzom a féket, és másképp alakítom a felkészülési időszakot. Amikor elérkezettnek látom az időt, ígérem, ismét ott leszek a rajtkövön – ígéri Hosszú.

Katinka idén januárban már kihagyott két versenyt, Antwerpenben és Luxemburgban sem állt rajtkőre – írja a 24.hu.

Köztudott, hogy Hosszú és férje, Shane Tusup decemberben, közleményben ismerték el, hogy megpróbáltatásokon megy keresztül a házasságuk. Katinka azóta Tusup tréneri közreműködése nélkül vesz részt az edzéseken.

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ez is érdekelhet

képcím

Az ukránok szerint Porosenko Orbánnal találkozott volna, ezért...

képcím

Visszatér Hosszú Katinka és megcélozza a hatodik olimpiáját

képcím

Megszületett Hosszú Katinka gyermeke