Hosszú Katinka egy hónapja nem tud beszélni Shane Tusuppal

Startlap - Startlap
Nem tudni, mi fog történni az Iron Aquatics diákjaival az edzőjük nélkül.

Hosszú Katinka hazatért az Egyesült Államokból, és nem sokkal a landolás után már az Iron Aquatics úszóiskolájába ment, hogy rögtönzött szülői értekezletet tartson – értesült a Bors. A fiatalokat Hosszú férje, Shane Tusup edzette, így a szülők legfontosabb kérdése az volt, hogy vajon visszajön-e az amerikai szakember, hogy folytassák a közös munkát.

Miután menesztették a skót Darren Wardot, a klub csak árnyéka önmagának. Nincs normális edző, Shane több hónapja nem oktatja a kicsiket. A gyerekeink nem fejlődnek, mi is egyre türelmetlenebbek vagyunk, rá­adásul látom, a srácok csalódnak példaképükben, Katinkában

– fejttette ki az egyik a szülők egyike, akiknek az úszónő elmondta, hogy kész együttműködni Tusuppal, és habár ő más edzővel folytatja majd saját felkészülését, a kicsik tréningezését szeretné volt párja irányítása alatt hagyni.

Az egyik résztvevő beszámolója szerint Hosszú Katinka azt is hozzátette, hogy sajnos egy hónapja nem tudja elérni férjét, Tusup ugyanis sem az ő, sem a klub telefonhívásaira, illetve üzeneteire nem válaszol.

Ez is érdekelhet

képcím

Az ukránok szerint Porosenko Orbánnal találkozott volna, ezért...

képcím

Visszatér Hosszú Katinka és megcélozza a hatodik olimpiáját

képcím

Megszületett Hosszú Katinka gyermeke