Hollik István a kata-törvény elleni tüntetésről: "Ez nem olyan nagy tiltakozás"

Startlap - Startlap
A tüntetők hidakat foglaltak el és Budapest közlekedését átmenetileg megbénították. Hollik szerint az adóterhek sem fognak növekedni, ami nem igaz. Délelőtti hírösszefoglaló.

Hollik István a kata-törvény elleni tüntetésről: “Ez nem olyan nagy tiltakozás”

A Fidesz kommunikációs igazgatója “pártpolitikai hergelésről” és “néhány száz” gyülekezőről beszélt, majd kijelentette, mindenki folytathatja a munkáját, az adóterhek emelkedése nélkül. Ez utóbbiról már kiszámolták, hogy nem igaz. Hollik István nyilatkozata itt olvasható.

Erre a linkre kattintva pedig a 24.hu videóriportját találod a Hollik által “nem olyan nagynak” nevezett demonstrációról, amely a Parlament előtt indult, és hídfoglalással végződött, megbénítva Budapest forgalmát.

Mint tudjuk, a kisadózó vállalkozások tételes adója alapjaiban változik meg szeptember elsejétől. Ebben a cikkben összefoglalták, mit is jelent ez pontosan, és az is kiderül, milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik másfél hónap múlva kiszorulnak a katázásból.

Titokban emelhetett államtitkári fizetéseken Orbán Viktor

Egy múlt hónapban elfogadott, salátatörvénybe rejtett jogszabály-módosítás értelmében a kormányfő immár szabadon, korlát nélkül dönthet az államtitkárok és miniszterek bérezéséről. Néhány államtitkár vagyonbevallásában elárulta, mennyit keres egy hónapban, a számok között pedig akad, ahol komoly eltérés látszik. Bővebben.

Fekete-tengeri ukrán gabonaexportról tárgyalnak Isztambulban

Jonathan Alpeyrie/Bloomberg via Getty Image

Ukrajna, Oroszország és Törökország delegációi szerdán találkoznak az ENSZ tisztségviselőivel Isztambulban; Volodimir Zelenszkij nem kommentálta a herszon megyei civil áldozatokról szóló orosz állításokat; negyvenötre emelkedett Csasziv Jar-i lakóház elleni orosz rakétatámadás áldozatainak száma; Vlagyimir Putyin a jövő héten Teheránba utazik. Az orosz-ukrán háború eseményei percről percre.

Novák Katalin: El kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket

Novák első Európán kívüli útja köztársasági elnökként Brazíliába vezetett, ahol világbajnoknak nevezte Magyarországot a családtámogatásban, hétfőn Jair Bolsonaro brazil elnökkel találkozott, és sikerült kiosztania egy Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést is. Fotók és további részletek Novák Katalin látogatásáról itt.

Megtalálták a csepeli szökött kenguru tulajdonosát

A közhiedelemmel ellentétben kengurut is lehet otthon tartani, egyáltalán nem mindegy viszont, hogy milyet választunk az Ausztráliában és a környező szigeteken található több mint hetven faj közül. A hétvégén szökési kísérlete által híressé vált csepeli kenguru esetében is sejteni lehetett, hogy egy magánszemélytől távozott, de chip nem volt az állatban. Bővebben.

Hiába a sikerek, szétesőben a magyar gyorskorcsolya-válogatott

A Nemzeti Sport úgy értesült, a magyar korcsolyázás történelmi sikereiben kiemelt szerepet játszó Csang Csing Lina vezetőedző nem az egyetlen, aki távozik a csapattól. További információkért katt ide.

Úgy pörög a használt autók importja, mintha 300 lenne az euró

Míg az új személyautók iránti keresletben nagy zuhanások tapasztalhatók, a használt járművek behozatala egyelőre szárnyal. A jóslatok szerint azonban hamarosan a kereslet és a kínálat is hosszú időre megcsappanhat. Melyek voltak a legnépszerűbb márkák és modellek 2022 első negyedévében, no és mi a helyzet a luxusautók kategóriájával? Erről szól ez a cikk.

Gyorsan érkező hidegfront váltja az újabb hőhullámot

MTI/Komka Péter

Mégsem kell elhúzódó rekordhőmérsékletekre készülnünk: a hét közepén induló erőteljes melegedést követően pénteken hidegfront vonul át hazánk felett, ami enyhén mérsékli a felmelegedést. A következő napok időjárás-előrejelzése itt olvasható.

(Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán)

Ez is érdekelhet

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Novák Katalin a Karmelitában járt

képcím

Hivatalba lépett Sulyok Tamás államfő, de ünnepélyes beiktatás...