Olyan veszélyjelzést adtak ki Magyarországra, amilyet ritkán láthatsz - Mutatjuk a térképen

Startlap - Startlap
Hófúvásra, széllökésekre, hótorlaszokra, ónos esőre kell számítani.

Több megyében harmadfokúra emelték a várható hófúvás miatt kiadott figyelmeztetést, emellett országszerte továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az eső, ónos eső, havazás, illetve hófúvás miatt. A Kiderül térképén így néz ki jelenleg a figyelmeztetés:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetés a hófúvás miatt.

Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében másod-, míg Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hófúvás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint délutántól vált át egyre többfelé havazásba az eső, a viharos szél pedig többfelé magas hótorlaszokat emelhet. Kiemelték: szombat délutántól gyorsan és nagymértékben romlanak a közlekedés időjárási feltételei, fokozatos javulás vasárnap délelőttől várható.

Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyére a sok eső, míg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére a tartós ónos eső veszélye miatt adtak ki másodfokú figyelmeztetést.

Az ónos eső veszélye miatt a fővárosban és több megyében elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben.

Emellett országszerte havazásra és erős szélre is figyelmeztetnek.

Szombaton és részben vasárnap – talán az ország északnyugati csücskét leszámítva – mindenütt újabb jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani. A várható mennyiség általában 15-25 milliméter, északnyugaton 5-15 milliméter, a Dunántúl déli felén pedig 25-40 milliméternyi eső hullhat területi átlagban. Este délkeleten néhol zivatar is kialakulhat – tették hozzá.

Délutántól észak, északkelet felől egyre nagyobb területen havazásba vált a csapadék. Vasárnap reggelig a legtöbb helyen összefüggő hótakaró alakul ki. Ennek vastagsága egy délnyugati-északkeleti tengely mentén, nagyjából a Nagykanizsa-Miskolc városok közti széles sávban lehet a legnagyobb, 10-15 centiméter körüli, míg a Dunántúl északi felén 5-15 centiméternyi hó várható. Elsősorban Borsodban és Szabolcs nyugati felén 20 centiméternél is több hó hullhat. Békés megye és környéke esetleg ki is maradhat a havazásból.

Hófúvásra általában az ország északi felén kell felkészülni. Erős hófúvásra lehet számítani szombat estétől vasárnap délelőttig az Északi-középhegységben és annak előterében, kiemelten a Hernád és a Bodrog völgyében, az Alföld északi felén, és éjszakától néhol a Nyugat-Dunántúlon is. Ezeken a részeken viharos széllökések valószínűek. A havazás által kevésbé érintett Dél-Alföldön is előfordulhatnak helyenként óránként 70 kilométer körüli széllökések északkeleti irányból, ennek a régiónak az északi, északnyugati felén várható estétől hófúvás.

A késő délutáni, esti óráktól az ország délkeleti, keleti megyéiben az eső nem havazásba, hanem ónos és fagyott esőbe mehet át, és viszonylag rövid idő alatt több milliméteres jégbevonat képződhet.

Vasárnap a nap első felében fokozatosan gyengül, majd a legtöbb helyen megszűnik a havazás. Északkeleten kora délutánig még további 5-10, néhol esetleg 10 centimétert meghaladó hó hullhat.

Emellett vasárnap napközben fokozatosan veszít erejéből a szél, de északkeleten még délután is lehetnek 60 kilométer körüli lökések, hófúvás elsősorban ott, és nyugaton fordulhat elő.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azt kéri a járművezetőktől, hogy csökkentsék a haladás sebességét, vezessenek figyelmesebben, növeljék a követési távolságot, figyeljenek jobban a gyalogosokra és tartsanak nagyobb oldaltávolságot a kétkerekű járművek melletti elhaladáskor. Számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, és tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is jelentősen megnő. Tanácsos induláskor a gépjárművet teletankolni, az ablakmosót fagyálló folyadékkal feltölteni, az akkumulátor kapacitását ellenőrizni, hóláncot, illetve hólapátot vinni és gondoskodni kell némi ételről és italról, meleg ruházatról is.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI – Varga György

Ez is érdekelhet

képcím

Ötven hókotró takarítja folyamatosan Budapest úthálózatát

képcím

Súlyos baleset történt egy tiroli sípályán - A hét hírei...

képcím

Annyira behavazott a szerkesztőség, hogy még a jégsárkányok is...