Hofi: Én csak azt tudtam, amit bárki. Hogy például Brezsnyevről nem lehet paródiát csinálni

Juthatott volna nekünk kicsit több idő Gézával. Hét év kevés volt vele, de így is ő az életem ajándéka. Nyolcvanhárom éves lenne idén nyáron. 17 éve nincs velünk, de hihetetlen népszerű a fiatalok között is. Naponta harmincszor találkozom a felvételeivel, mondásaival, virágkorát éli az interneten, népszerűsége egyre nő. Hamarosan dupla albuma és egy könyv is megjelenik majd a rajzaival. Nem csak nekem halhatatlan

– ezt Hofi Géza özvegye, Ildikó nyilatkozta a Blikknek szerelme halálának szerdai évfordulója alkalmából. A humorista és párja egy félretárcsázott telefonhívásnak köszönhetően ismerkedett meg: a tévedésből beszélgetés lett, majd szerelem és házasság. Kapcsolatuknak Hofi szíve vetett véget, ami egy 1990-es infarktus után 2002. április 10-én végleg megállt. Életének utolsó napjáról a Borsnak így mesélt özvegye:

Kedden elindultunk Visegrádra megnézni a nyaralót. Louis Prima szólt a rádióban, végigénekeltük az utat. Végül nem jutottunk el a nyaralóba, mert beugrottunk a kedvenc éttermünkbe, ahol sokáig maradtunk. Egy ilyen kirándulás után fáradtan le szokott dőlni. De akkor nem, inkább hosszan telefonált számára fontos emberekkel. Utólag azt mondták, búcsúzott. De ezt csak utólag magyarázták bele, hiszen semmiféle panasza nem volt. Egyszerűen elaludt örökre. Április tizedikén, szerdán hajnalban állt meg a szíve. Kimondani is szörnyű. Géza elfáradt. Úgy halt meg.

A Kossuth- és Jászai-díjas színművész porcelángyári munkásként kezdte pályáját, és kőbányai származását sosem hagyta maga mögött. A fiatal Hofit az érettségi után nem vették fel a színműre, így öt éven át dolgozott gyári munkásként, és közben beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, illetve a téglagyár színjátszó csoportjában is szerepelt.

Téglagyárban születtem, a kőbányai téglagyárban dolgoztam. Az volt beírva a munkakönyvembe, hogy végzettsége érettségi, beosztása: kocsitoló a téglagyárban. Hát hova álljak, melyik oldalra? Én nem kitaláltam magam, én magamat adom. Nyilvánvaló, aki a másik világban gróf, meg vitéz, meg lovag, hát annak az a tisztességes hogyha azt a saját magát vállalja. Ő nem vállalhatja ezt, hiszen nem is tudhatja, mi az. Én nem vállalhatom az ő kék vérüket, mert nekem nincs olyan. Mindenki kapaszkodjon a saját gyökereibe. Nekem a gyökerem Kőbánya

– idézi Hofi Gézát a szinhaz.org. Tehetségére 1960-ban Szendrő József figyelt fel, aki szerződtette a Csokonai Színházhoz. Az előadások utáni baráti paródiák sikereitől fűtve 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, és már Hofi Géza néven (Hoffmanként született) vállalt fellépéseket. A hírnevet a Magyar Rádió 1968-as szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiája hozta meg számára, majd a következő évben a Komlós János egykori államvédelmi tiszt által irányított Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek egészen 1982-ig volt a tagja. 

Komlósnak talán megmondták az elvtársak, hogy mit igen, mit nem, de én csak azt tudtam, amit bárki. Hogy például Brezsnyevről nem lehet paródiát csinálni. De azt voltaképpen mindenki tudta, hogy meddig lehet elmenni.

Legát Tibor a Magyar Narancsban közvetlenül Hofi halála után arról írt: a kilencvenes évek elején sikkesnek számított arról beszélni, hogy Hofi sem volt “különb”, mert párttag volt, aki egy vadásztársaságba járt Czinege Lajossal. Legát szerint Hofi Géza hitt a rendszerben:

El kell fogadnunk, Hofi kizárólag abban a korszakban válhatott azzá, akivé. De nem azért, mert engedélyt kapott rá, hogy szólhasson a néphez, hanem mert feltételezhetően ő is – mint ahogy a kisember, akit megszemélyesített – hitt a létező szocializmusban. Különben miért nyilatkozta volna 1977-ben a következőt: “Emlékszem még azokra az időkre, amikor úgy jöttek el az emberek nézni a műsoromat: gyertek el, a műsor fél kilenckor kezdődik, tízre megdöntik a rendszert. Ma pedig hányszor látom, hogy büszkélkednek az emberek, hogy nálunk van ilyen.” Valószínű, hogy soha nem volt “rendszerellenes”. A poénok forrása az a nyilvánvaló szakadék volt, ami a hivatalos állítások és a valóság között tátongott. Arra viszont biztosan nem gondolt, hogy menjünk ki az utcára, és csináljunk forradalmat.

Népszerűsége a rendszerváltás után is töretlen maradt, 1983-ban Ádám Ottó szerződtette a Madách Kamara Színházhoz. Itt saját estekkel lépett fel nagy sikerrel: a Hoféliát 500, az Élelem bérét 1500 alkalommal láthatták a nézők.

Engem a rendszerváltozás nem érdekel. Most is ugyanaz a közönség ül a nézőtéren, mint tíz, vagy húsz évvel ezelőtt. Ha bemegyek a színpadra, én nem kérdezem meg, hogy most milyen rendszerből jöttetek? A nézőtér tele van, az emberek ki akarnak kapcsolódni, mosolyogni akarnak, én pedig boldog vagyok, hogy kiszolgálhatom őket. Ilyen egyszerűen működik

– mondta Hofi.

A mindenkori főhülyéken mindig muszáj röhögni. Ez nem függ rendszertől vagy politikai hovatartozástól. Nyíregyházán, Békéscsabán, Debrecenben, Szolnokon egész sportcsarnoknyi közönség fetrengett jókedvében az előadásaimon, pedig azt senki nem gondolhatja, hogy ott csak az egyik vagy csak a másik politikai pártból jött volna össze a közönség. Amúgy lehet, hogy a tisztelt publikum politikailag aprítja, sőt gyilkolássza egymást, de engem megnyugtat, hogy valamennyien úgy érezhetik: az ő pártjukon állok. És nem is tévednek.