Hoffmann Rózsa a CEU költözéséről: Eddig is jártak magyar fiatalok bécsi egyetemekre

Startlap - Startlap
A volt köznevelési államtitkár szerint a költözés az egyetem és nem a kormány döntése.

Hoffmann Rózsa az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt és Rónai Egon CEU-val kapcsolatos kérdésére válaszolta mindezeket, majd hozzátette, hogy

Bécs nincs a világvégén.

A közoktatás bűnbakja

„Bűnbakképzésben jók vagyunk, bűnbaknak éreztem magam az elmúlt években, de bűnösnek nem”– mondta Hoffmann Rózsa az államtitkári tevékenységéről. „Azok a változtatások, amelyeket 2010 után elkezdtek az oktatásban, kormánydöntések voltak.” Ezzel összhangban a volt államtitkár többször hangsúlyozta a beszélgetés során, hogy ő magánemberként nyilatkozik és már visszavonult a politikától.

Pokorni többször is bírálta

Hoffmann elismerte: Pokorni Zoltán más pedagógiai logika mentén viszonyul a dolgokhoz, mint ő, és sokszor bírálta a nevével fémjelzett átalakítást.

Ami Pokorni Zoltánnak a tankötelezettségi korhatár 16 évre leszállításával kapcsolatban elhangzott kijelentését illeti, mely szerint „évente tízezer gyerek megy a lecsóba”, Hoffmann Rózsa egyrészt azt mondta: Szlovéniában 14, Csehországban 15 év a tankötelezettség felső korhatára, a tankötelezettség és a korai iskolaelhagyás között pedig szerinte nincs kimutatható összefüggés. Az, amit Pokorni mondott, hangzatos, a külvilágnak szóló megszólalás – vélekedett.

Ez is érdekelhet

képcím

Az ellenzék szerint a "Karmelita kolostor urai" állnak a támadás...

képcím

Gulyás Gergely elmondta, mikor nyitnak a teraszok

képcím

EP-alelnök: az európai adófizetők nem Orbán barátainak akarják...