Hódmezővásárhelyen örültek a Felcsútról száműzött buszmegállónak

'Az ehhez hasonló kezdeményezések előreviszik a közösséget és értéket teremtenek, ezért azok, akik részt vesznek ezek megvalósításában, dicséretet érdemelnek, és nem politikai megfélemlítést.'

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-10-22 11:10

Fotó: Facebook

 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt augusztusban önerőből felépített egy buszmegállót a felcsúti Fő utca 120-as szám elé. A megállót engedély nélkül húzták fel, és a Fejér megyei kormányhivatal Bicskei járási Hivatala erre hivatkozva az építmény elbontására kötelezte a Kutyapártot. Hódmezővásárhelyen azonban szívesen fogadták a megállót, amit Márki-Zay Péter polgármester külön meg is köszönt a Facebook-oldalán – számolt be a 444.hu

Vásárhely polgárai nevében szeretnék köszönetet mondani a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak és helyi szervezetének az új buszmegállóért, amelyet városunkba hoztak. Az ehhez hasonló kezdeményezések előreviszik a közösséget és értéket teremtenek, ezért azok, akik részt vesznek ezek megvalósításában, dicséretet érdemelnek, és nem politikai megfélemlítést

– fejtette ki Márki-Zay.

 

Mai nap hírei

Vak volt ezidáig? Harry herceg állítja, Meghan a mély tudatlanságból rángatta ki őt

joy.hu3 órája

A Barcelona búcsúzó elnöke ledobta az atombombát az európai focira

eurosport.hosszabbitas.hu13 órája

Trópusi húsevő parazita jelent meg Amerikában

szimpatika.hu14 órája

Távozik a hasznaltauto.hu és a jofogas.hu marketingigazgatója

behaviour.hu16 órája

Erdoğan nem tűri tovább a Charlie Hebdo sértéseit

demokrata.hu16 órája

Átalakul és új feladatokat is kap a NAV

haszon.hu17 órája

Nem egyszeri segély volt az 50 forint, amit a nyugdíjas nő kapott – reagált a Magyar Államkincstár

szeretlekmagyarorszag.hu18 órája

Ritka halfaj akadt horogra – volt nagy öröm

agroinform.hu19 órája