Hihetetlen, de igaz: Boros Lajos ébren volt szívműtétje alatt

Startlap - Startlap
Mindössze egyetlen dologra panaszkodott az éber műtét során.

Boros Lajos még januárban, úszás közben lett rosszul, akkor orvosai alig akarták elhinni, hogy szíve csak 35 százalékon ketyegett csak.

Bár a kórházban azonnal bent tartották, jókedvűen nyilatkozott a Mokkának is, még Pachmann Péteréket is megnevette sztorijaival. Akkor még nem tudta mi lehet a konkrét baj, számtalan vizsgálat állt előtte. Nem sokkal utána derült ki, hogy szívritmus zavara van, és két rosszul működő szívbillentyűje.

Az ismert rádiós azóta már az operáción is túl van, és mint a Blikknek elmondta, igazán furcsa élmény volt a műtét, mivel nem altatták:

“Ébren voltam ugyanis, amikor dr. Merkely Béla betette a pacemakerem. Úgy éreztem magam, mintha gödörben lennék, miközben felettem a professzor és a két asszisztens beszélgettek. Meg is kérdeztem, hogy elnézést, de ilyenkor nekem mint páciensnek, hogyan kell viselkedni. Egyébként nagyon hideg volt a műtőben, remegtem is, mint a kocsonya.”

A szívbillentyűket nem sikerült egyelőre megfelelő állapotba hozni, mivel hét kilót fogyott az elmúlt időszakban, és orvosai tanácsára a beavatkozáshoz legalább öt kilót kell híznia.

Nyitókép: MTI /  Beliczay László

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Tömeges ételmérgezés egy budapesti kórházban

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Itt az első hivatalos fotó Katalinról a műtét óta