Házi őrizetbe került Bige László

Startlap - Startlap
Elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön - tudatta a Nyíregyházi Törvényszék közleményben. A Nitrogénművek szerdán közölte, hogy a rendőrség meggyanúsította és őrizetbe vette Bige Lászlót.

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, arra hivatkozva, hogy kiemelkedően súlyos – 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – bűncselekmény miatt folyik eljárás vele szemben, így fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén a nyomozóhatóság elől elszökne vagy elrejtőzne. A bíróság azonban ezt nem tartotta megalapozottnak.

A hatóság szerint fennáll a befolyásolás veszélye

A bíróság szerint önmagában a bűncselekmény tárgyi súlyából ilyen következtetés nem vonható le, a több éve folyamatban lévő eljárásban a gyanúsított mindig elérhető volt a nyomozó hatóság számára.

Ugyanakkor a bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított az üzleti életben kiemelkedő szerepet tölt be és fennáll a veszélye annak, hogy pozícióját felhasználva az eljárásban részt vevő személyeket megpróbálná befolyásolni és ezzel megnehezítené a bizonyítást.

Jön a házíőrizet

A bíróság szerint ennek megakadályozására – az ügyészségi indítványban szereplő letartóztatással szemben – elegendő enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet elrendelése.

Ez idő alatt a gyanúsított lakóhelyét nem hagyhatja el, mozgását nyomkövető technikai eszközzel ellenőrzik. Az ügy többi gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.

A bírósági végzés nem végleges, az ügyész letartóztatás elrendelése érdekében, a gyanúsított és védője szabadlábra helyezés érdekében jelentett be fellebbezést – tudatta a törvényszék közleményben.

A cég szerint az ügy nincs a gazdasági helyzetükre hatással

Szerdán Bige László őrizetbe vételéről a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. azt közölte: a rendőrség több mint 3 éve házkutatást tartott a cég székhelyén, illetve másutt, a nyomozás azóta is tart.

“A vádak teljes mértékben alaptalanok. A vállalatcsoport és valamennyi dolgozójának érdekében a Nitrogénművek minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben, mely intézkedések nyilvánvaló mozgatórugója társaságunk elnökének, Bige Lászlónak a megfélemlítése és jó hírnevének csorbítása. A cégcsoport működését a történtek nem befolyásolják. A Nitrogénművekre és Bige Holding Kft.-re pénzügyi hatása nem lehet. A cég igazgatósága és az alá tartozó vezetés biztosítja a folyamatos és gördülékeny üzletmenetet” – áll a cég szerdai közleményében.

Ez is érdekelhet

képcím

Jogerős ítélet a volt barátnőjét megvakító férfi ügyében

képcím

Továbbra is börtönben marad a bicskei gyermekotthon pedofil...

képcím

Megszületett az ítélet Bige László ügyében