Háborúk sorozatát robbanthatja ki 2020-ban négy ország

Startlap - Startlap
Dr. Végzet, azaz Nouriel Roubini amerikai közgazdász professzor forró katonai konfliktusokat jósol az idei évre. Hírösszefoglaló.

Forró katonai konfliktusok alakulhatnak ki 2020-ban világszerte

Nouriel Roubini amerikai közgazdász professzor szerint olyan konfliktusok izzanak az Egyesült Államok és a világ négy országa között, amelyek a felszínre kerülve a 2008-as pénzügyi összeomlás óta nem látott gazdasági-pénzügyi-politikai felfordulást hozhatnak. Ha érdekel, miért éppen az idei év hozhat kritikus változást a világpolitikában, és hogy melyik az a négy “revizionista” hatalom, akikkel szembe kerülhet az USA, ebből a cikkből megtudhatod.

Megszólalt Orosz Bernadett támadója: szerinte filmszakadás volt nála, és nem érdemli, amit kap

A sajtóban magyarázkodik Orosz Bernadett támadója. Az egykori alezredes a Borsnak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte nem is volt olyan durva a támadás, amilyen a képeken látszik, és hogy „tönkrement az élete”. A részletekért ide kattints.

A kormány rájött, hogy vannak 31 napos hónapok

Getty

A 24.hu olvasójának demens édesanyja egy vidéki idősotthon lakója, január közepén kapott értesítést, hogy ezentúl minden második hónapban többet kell fizetnie az ellátásért, mint eddig. A kísérőlevélből kiderült, hogy habár többet kell fizetnie, nem díjemelés történt, csak egy tavaly decemberben kihirdetett kormányrendeletet alkalmaznak. 

Tizenegy ember meghalt a németországi Hanau városában történt lövöldözésben

Két helyszínen is lövöldözés volt szerda este a Frankfurt am Main melletti Hanau városba. A támadások egy-egy vízipipabárnál történtek. A rendőrség hajnalban közölte, hogy a feltételezett tettest holtan megtalálták az apja lakásában. Ha érdekelnek a részletek, ide kattints.

Koronavírus: meghalt az üdülőhajó két utasa

Bár az új fertőzésekről szóló adatok biztatóak, nem világos, hogy ez tényleg a vírus visszaszorulását jelenti, vagy csak az adatgyűjtési módszertan megváltoztatásának köszönhető. Az elmúlt órákban két fontos hír is érkezett a járvánnyal kapcsolatban. Az egyik cikkben arról számolnak be, hogy meghalt a Diamond Princess üdülőhajó két utasa. A másik anyagban pedig arról olvashatunk, hogy könnyebben terjedhet a koronavírus, mint eddig hitték.

Így jutott lakáshoz a Várban Palkovics László – el nem hiszed, mit adott cserébe

MTI/Czeglédi Zsolt

Láthatóan alaposan kitalált szerződésekkel ütötték nyélbe azt a lakáscserét, aminek köszönhetően az innovációs miniszter a Vár szívében található önkormányzati bérlakásban élhet, csakhogy a hivatalos iratokban sok furcsa részletet találni. A hvg.hu kikérte a teljes dokumentációt, ha érdekelnek a részletek, a lenti linkre kattints.

Megdöbbensz, ha megnézed, ki mennyit nyer az uniós költségvetésen

Az Európai Bizottság előrejelzése alapján kiszámolták, hogy a következő hét évben egy lakosra évi átlagban hány euró lesz az egyes országok hozzájárulása a közös büdzséhez, és hány euróra tehető a várható előnyök értéke. A két érték különbségét, vagyis az egy főre jutó várható nettó előny-hátrány értékét ebből a cikkből ismerheted meg.

Ez az ingatlanos sztori remekül bemutatja, hogy folytak az ügyek a szocialista irányítású Kispesten

A szocialista vezetésű kispesti önkormányzat építéshatósági irodájának vezetője 2017 elején az anyósa nevében nyílt árverésen megvett egy kis telket az önkormányzattól, jelképesen alacsony áron. A telek azért volt annyira olcsó, mert az akkori szabályok szerint nem lehetett rá építkezni. Oda az új tulaj azóta emeletes társasházat épített, amiből több tízmillió forintos haszna lehet, ha sikerül eladnia. De hogyan kapott engedélyt az építkezésre? Ebből a cikkből megtudhatod.

Népszava: az Országos Mentőszolgálat kozmetikázza a kiérkezési adatokat

MTI/Mónus Márton

Gyaníthatóan nem olyan rózsás a helyzet az Országos Mentőszolgálatnál, ahogyan azt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára lefestette – írja a Népszava. Hogy mire alapozza a lap az állítását, ebből a cikkből kiderül.

Teljesen felzabálja megtakarításainkat a nyolc éve nem látott mértékű infláció

Nyolc éve nem volt olyan magas az infláció, mint 2020 januárjában: 4,7 százalékkal nőttek az árak egy év alatt. Az adat az elemzőket és a kormányt is meglepte, és mivel nemigen van kamat, ami az infláció nyomába érne, a megtakarítások olvadoznak. Mostanra már elkerülhetetlennek látszik valamiféle monetáris szigorítás

Visszatérő vendég lesz a viharos szél

Néhány nyugodtabb nap után pénteken és a jövő héten ismét nagy területen megerősödik, több helyen viharossá fokozódik a szél. Erőssége azonban elmarad a korábbi szélviharoktól. A részletes időjárás-előrejelzést itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Iskolai támadás Németországban - több diák megsebesült