Gulyás Gergely 3 milliárdért vett épületet – feljelentik érte

A legfőbb problémát az jelenti, hogy az Andrássy úton található Lukács Cukrászda értéke majdnem fele annyi.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-21 13:27

MTI Fotó: Kovács Attila

Két hete hivatalosan állami kézbe került az Andrássy út 70. alatt álló épület, amely utcafrontján száz éven keresztül a Lukács Cukrászda működött. Közel 3 milliárd forintot fizetett érte a Miniszterelnökség egy svéd multicég magyar leányvállalatának, a négyszintes tömbbe új kormányzati irodák telepítését tervezik – írja a 24.hu.

A háztömb tíz éve a svéd milliárdos Olsson családhoz tartozó Stena-Group egyik magyarországi leányvállalata, a Stena Property Kft. kezében volt. Az ott működő Lukács Cukrászda időközben bezárt, az irodák bérlői is fogyatkoztak, a Stena Property bevételei pedig 2017-re az addigi 100 milliós szintről kevesebb mint 2 millió forintra csökkentek.

A cég tavaly év végén értékbecslést készíttetett a házról, amely szerint a piaci értéke 5,3 millió euró, azaz 1,7 milliárd forint körül mozgott. Néhány hónappal később viszont már 9 millió euróért, azaz 2,9 milliárd forintért adták el. A kft az OTP ingatlancégével, az Inga Kettő Kft.-vel állapodott meg, mégis a Miniszterelnökségé lett a ház, ugyanis szerepelt azon az ingatlanlistán, amelyekre az Orbán-kormány örökségvédelmi elővásárlási jogot adott az államnak.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a napokban Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt. A politikus úgy véli, irreális a Stena Property és az Inga Kettő Kft. közötti vételár, így a felek feltételezhetően tudhatták, hogy az állam él az elővásárlási jogával. A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely viszont azt nyilatkozta, a 1,2 millió forint körüli négyzetméter ár nem nevezhető kiugróan magasnak. Gulyás a 24.hu-nak azt nyilatkozta, épp épületet kerestek egy új minisztériumi osztály számára, az Andrássy út 70. pedig kapóra jött kiváló állapota és elfogadható ára miatt.

Mai nap hírei

„Széttárt lábakkal várták, hogy teherbe ejtsék őket” – Szentesi Éva a lengyelországi abortusztiltásról

wmn.hu5 órája

Nem egyszeri segély volt az 50 forint, amit a nyugdíjas nő kapott – reagált a Magyar Államkincstár

szeretlekmagyarorszag.hu7 órája

Ritka halfaj akadt horogra – volt nagy öröm

agroinform.hu8 órája

Még nehezebb helyzetbe kerülhetnek a gumiszervizek a téli átszerelési időszakban

autopro.hu11 órája

Elhunyt negyvenhárom koronavírusos beteg hazánkban

demokrata.hu13 órája

Szuper WiFi jön az otthonokba

itbusiness.hu14 órája

Kinyitotta a 100 milliót érő dobozt és rájött, hogy átvágták

napmintnap.com15 órája

Ettől tátva marad a szád: Az 54 éves Halle Berry megmutatta magát smink nélkül

joy.hu19 órája