Görög-magyar - Sallai: jobban játszottunk, mint a görögök

Startlap - Startlap

Sallai Roland szerint a magyar válogatott az 1-0-s vereség ellenére is jobban játszott a görög csapatnál péntek este Athénban a Nemzetek Ligájában.

“Jobban játszottunk, mint a görögök, és talán még az előző, budapesti meccsnél is” – utalt a támadó az egy hónappal és egy nappal korábbi hazai mérkőzésre. – “Több helyzetet alakítottunk ki, mint ők, de sajnos ilyen a foci, egyszer eljöttek a kapuig és gólt szereztek.”

Kitért rá, összességében jó játékot mutatott a magyar együttes, melynek a helyzetkihasználáson kell javítania ahhoz, hogy hétfőn Tallinnban az észtek vendégeként be tudja gyűjteni a három pontot. “Ma megvoltak a lehetőségeink” – mondta.

A kapus Gulácsi Péter úgy vélte, nem kellett volna kikapni ezen a találkozón. A vereség okaként a második félidő elején elvesztett labdákat jelölte meg, amelyekkel magukra húzták ellenfelüket.

“Ez volt az a negyed óra-húsz perc, amikor nem tudtuk kihozni a labdát, hanem elveszítettük” – fogalmazott. Felidézte, Budapesten szinte az egész második félidőben ilyen volt a játék képe.

“Ezúttal nem bírtuk ki ezt az időszakot, ami nem azt jelenti, hogy nekik végletekig kidolgozott helyzeteik voltak, csupán azt, hogy hagytuk őket a szélekről beadni, és mivel van egy fejjel erős csatáruk, megtörtént, aminek nem kellett volna” – utalt Kosztasz Mitroglu fejjel szerzett győztes találatára, melyet egy rövid felszabadítás és egy szélről érkező görög beadás előzött meg.

“Az első tíz percben bennmaradtunk az öltözőben, de nulla-nullánál tényleg ki-ki meccs volt” – értékelt Nagy Ádám. – “Egy vesztes meccsnél túlzó azt mondani, hogy nyerhettünk volna, de a döntetlen abszolút benne volt.”

Hangsúlyozta, bár voltak “necces szituációk”, de a görögöknek a gól előtt nem sikerült eltalálniuk a magyar kaput.
“Ott elcsúsztunk, nem tudtuk megakadályozni a beadást. Különösen azért dühítő ez, mert tudtuk, hogy Mitroglu nagyon erős fejjel, készültünk belőle” – árulta el.

“Szerencsétlen volt a gól, amely előtt sikerült tisztáznom, ám az ismételt beadás megtalálta Mitroglut, aki magasabbra ugorva gólt tudott fejelni” – fogalmazott a válogatottban most bemutatkozó Willi Orbán. Hangsúlyozta, védőpárjával, Kádár Tamással, és klubtársával, a kapus Gulácsival is jó volt a kapcsolata.

Kitért rá, bátrabb játékot hiányolt a csapattól, határozottabban kellett volna elöl játszani. “Nagyobb önbizalomra van szükségünk, hiszen jó volt a játékunk minősége, jól védekeztünk, kevés lehetőséget engedtünk nekik” – fejtette ki.

Megemlítette, büszke rá, hogy bemutatkozhatott a magyar nemzeti csapatban, és elárulta, hogy előzetesen többször is meghallgatta a Himnuszt, melyet énekelt is az összecsapás előtt.

A magyar válogatott a harmadik fordulót követően a harmadik helyre csúszott vissza a csoportjában.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Hihetetlen, de vezetünk a németek ellen!...